2013. március 27., szerda

Anyagi bőség a Feng Shui segítségével


Ha nem érzed, hogy elég jól indult volna az éved az anyagikat és a bőséget illetően adunk egy-kép tippet ennek az életterületnek a fellendítéséhez.
A kínaiak szerint, a lakás berendezésével (Feng-Shui) is befolyásolni tudjuk anyagi helyzetünket, szerencsénket, pénzügyi helyzetünket. Vannak tárgyak, amikkel új lehetőségeket, kapcsolatokat vonzhatunk be az életünkbe.

Először is határozzuk meg a lakás délkeleti részét, ami a pénzügyek területe. Ezt a részt erősítve, segítjük magunkat és támogatjuk azt a képességünket, hogy pénzt vonzunk be az életünkbe. Erre a területre olyan tárgyakat érdemes elhelyezni, ami a gazdagságot, jólétet jelképezi és ami ezzel a bőség energiáját indítja be és tartja mozgásban.
Hagyományosan a vörös, a lila és a zöld szín erősít, tehát ilyen színű textilek, kristályok, és lakásdíszek valók ide. Nemcsak a kínai szimbólumokkal tudunk segíteni, hanem a színekkel, formákkal is. 
De nézzük mi az, ami a kínai rendszer szerint hatásos: elsősorban az aranyhal, a háromlábú béka, a teknős vagy a ló szobra vonzza a pénzt, de a virágzó és élő növények is.
Ha anyagi gondjaink vannak, a Feng Shui szerint az első lépés az alapos nagytakarítás, tehát minden akadályt (lerakódott régi energia rabló dolgot) el kell távolítani. Meg kell szüntetni a vízszivárgást, csőrepedést. Ki kell dobni a törött tárgyakat, és elszáradt virágokat. Ha minderre odafigyelünk, hamarosan érezhető a változás, elhárulnak az akadályok a pénzügyek területén.

Az előbbi ötlet nyomán a terület erősítése érdekében egy gazdagságot szimbolizáló vázát is készíthetünk.
Szerezzünk be egy vázát, ami méretét tekintve bármekkora lehet, de a váza anyaga legyen kerámia, vagy kristály, ami mint Föld elem táplálja a gazdagság Fém elemét. Jó ha a váza szája széles, hogy könnyen magába gyűjtsön mindent, de a nyaka keskeny, hogy jobban megtartsa a gazdagságot, és a hasa öblös, hogy sok minden elférjen benne.
Rakjuk a vázába következő tárgyakat
kínai érme, piros fonállal átkötve (egyben kapható), 
a 988-as számot (összeget) szimbolizáló, jelenleg is érvényben lévő pénz (988 Ft, 9 euro 88 cent), 
egyéb számunkra a gazdagságot szimbolizáló apró tárgyak (pl.: gyöngy), féldrágakő, apró kristályok (ásványok) a következő kövekből: lapis lazuli, malachit, rózsakvarc, tigrisszem, türkiz, ametiszt, topáz, citrin, jáde, 
valamint egy marék föld, lehetőleg olyan helyről, ami szintén a gazdagságot szimbolizálja számunkra.
Ha kész vagyunk a vázánkkal, tegyük a lakáson belül egy olyan helyre, ahonnan feltehetőleg nem kell majd arrébb tenni, jó ha ez a hely a Feng Shui szerinti bőség területen helyezkedik el. A vázát érdemes minden évben "elkészíteni".

A bőséghez (az élet bármely területén) való hozzáállásunk is nagyban befolyásolja anyagi helyzetünk. Az ezzel kapcsolatos pozitív gondolkodás, a gazdagságérzet a rendszeres adakozás nagyban hozzájárul a pénzenergia áramlásához.


Nincsenek megjegyzések: