Már megint anyámék hívnak...

Sokszor találkozom azzal a jelenséggel, hogy valaki puszta kötelességtudatból beszél minden nap a szüleivel telefonon, bár valójában már előre fél tőle, vagy egyenesen kirázza a hideg, amikor érzi, hogy közeledik a megbeszélt időpont. Ellentmondani nem mer, így a szabad akarata ellenére, sőt kifejezett belső ellenállását leküzdve hívja fel szüleit, vagy áll készenlétben a megbeszélt időben a telefon mellett. Annak következményitől fél, hogy mi lenne, ha egyszer elmaradna a szokásos beszélgetés. Az itt leírt eset is egy ilyen helyzetet dolgoz fel, illetve annak első lépését.

Reinkarnációs terápiával a legkülönfélébb problémákat lehet megoldani, és ebben az esetben is nagyon nagy hasznát vettük. Ilyenkor az elme annyira ellazul, és kikapcsolja a logikát, hogy nem keresi a kapcsolatot az egyes történések, és a jelenlegi élet tapasztalatai, élményei között. Ezért a belső felismerés és így a változás észrevétlenül megtörténik, mert a tudati kontroll nem akadályozza a folyamatot.

Zsolt napjának a legrettegettebb része az volt, amikor esténként ugrásra készen állt a telefon mellett várva, hogy a megbeszélt időpontban megcsörrenjen a készülék. Még arra is gondosan ügyelt, hogy rögtön az első csörrenésre felvegye, különben szigorú megtorlásra, hosszas fejmosásra számíthatott a szüleitől. Előre felkészült, hogy mit mondjon, mert a „nem történt semmi különös” teljesen elfogadhatatlan válasznak számított. Minden mondatát előre leellenőrizte magában, mert sohasem tudta, mikor mond olyat amibe szülei belekötnek, hogy őt kritizálhassák.

Az első kép az első életben, ahova visszavitte a tudattalanja egy erdőben kezdődött. Az erdő szélén játszott magában csendesen, aztán egyszer úgy döntött, hogy hazamegy. Eleget játszott már gondolta, és elindult. Sajnos nem volt elég óvatos, mert útközben vigyázatlanul belelépett valamibe és megvágta a lábát. Eléggé fájt neki, de nem volt már annyira kicsi, úgyhogy végül megoldotta a dolgot, ellátta a sebet és hazament. Otthon az édesanyja várta őt, aki magánkívül volt attól, ahogyan ő kinézett. Rettenetesen leszidta, és hosszasan kiabált vele, hogy hogyan lehetett ennyire elővigyázatlan. Akár még nagyobb baja is eshetett volna. Aztán kis idő múltával megérkezett az édesapja is, aki sokkal kevésbé volt kétségbeesve, talán még egy keveset tréfálkozott is, hogy őket megnyugtassa, illetve igyekezett őt védeni. Anyja először kissé elszégyellte magát, de aztán az apja ellen fordult, hogy miért a gyereket védi. Ő tulajdonképpen érezte az anyja rémületét, de annyira felzaklatta a reakciója és viselkedése, hogy cseppet sem törődött ezzel, mindössze saját haragjával, ellenállásával és a belső daccal volt elfoglalva.

A tudattalan transzállapotban könnyedén képes megoldani az efféle problémákat, teljesen őszinte, és soha nem hibázik. Elkezdtük végignézni a javított változatot.

Ekkor eszébe jutott, hogy tulajdonképpen megbeszélték az anyjával, hogy érte jön, ha elkészült a a munkájával otthon. Elég, ha megvárja, akkor nem lesz baj. Így is tett, megvárta. Ezzel viszont az volt a gond, hogy anya késett. Ő nem mert elindulni egyedül, hiszen azt beszélték meg, hogy megvárja, és végül, amikor mégis megérkezett, akkor meg emiatt lett durcás. A helyzet nem változott. Ugyanaz az érzés, ugyanaz a következmény...

Ez az a pont, ahol bele szoktam nézni, hogy „egy szinttel lejjebb - eggyel korábbi életben” mi lehet, ami gátolja a megoldást.

Egy egyszerű faházba jutottunk, ahol éppen a testvérével huzakodott egy fadarabból készített játékon. Nem tartott sokáig a huzavona, mert ő volt az erősebb, így a játék az övé lett. Elégedetten vonult volna vissza, hogy tovább játsszon, de a testvére elkezdett bőgni, mire feltűnt a színen az édesanyjuk, és megkérdezte, mi történt? Ő rögtön kibökte, hogy „nézd, enyém a játék”, de a testvére sírva panaszolta el édesanyjuknak, hogy tőle vette el. Anya nem sokat törődött a helyzettel. „Játsszatok szépen!” - mondta, azzal sarkon fordult és elment. Ők ezután tovább verekedtek a testvérével, míg végül már mindketten sírtak. Ismét a tudattalanhoz fordultunk segítségért. Ezúttal is segített a megoldás megtalálásában. Ő sarkon fordult, otthagyta egy időre a testvérét és elszaladt, hogy kérjen egy másik fadarabot, amiből játékot készíthet. Az érzések ennél a pontnál kisimultak, megvolt a helyzet megoldása, mehettünk vissza a másik életbe.

Ott ismét változtak a dolgok. Nem jól gondoltam az előbb – mondta. Nem azt beszéltük meg, hogy várjam meg, hanem azt, hogy, ha éhes vagyok, akkor menjek haza, ha nem, akkor várjam meg. Így már nincs gond, megvárom, amíg értem jön. Én döntöm el, hogy mit tegyek.

Miután megoldottuk az érzelmekben gyökerező reinkarnációs képeket, visszajöttünk, megnézni, mi a helyzet a telefonálással. 

Érdekes változás állt be az érzelmeiben itt is. Egyszerre úgy érezte, hogy megérinti az, amit másokon szokott látni, amikor a szüleikkel beszéltek telefonon. Az, ahogyan várják a telefonhívást. Ahogyan összegyűjtik magukban, mi mindent szeretnének mondani nekik, és az, ahogyan várják, hogy mit fognak tőlük majd hallani, amikor beszélgetnek. Elmúlt a félelem, elmúlt az ellenállás. Így már nyugodtan nézett az esti telefonálások elé. Hatalmasat lépett abba az irányba, hogy megoldja a szülei és közte fennálló feszültséget.

Loós Balázs

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő minden cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.