2012. július 17., kedd

Vin Diesel - a hónap szülötte


1967.07.18. New York-ban született.
Kevesen tudják, de egy ikerpár egyik tagja. Testvére Paul Vincent kicsit sem hasonlít rá, bár szakmájuk közel áll egymáshoz, Paul vágóként dolgozik a filmiparban.
Vin Diesel – nevét a dízel motor erejéről kapta társaitól – Mark Sinclair Vincent néven látta meg a napvilágot, és habár színészi karrierje nem volt éppen egyszerű és hétköznapi, a korai támogatást megkapta asztrológus anyjától, és színházi rendező nevelőapjától.

17 évesen kidobóként dolgozott, hogy legyen pénze, és a szembetűnő izomzatot is akkor építette magára. Némiképp ez a megjelenés akadályozta, hogy a rosszfiú és katona szerepeken túl mással is megbízzák. Hollywoodi karrierjét saját gyártású filmjének cannes-i sikere előzte meg, amire a színész ma is büszke.
Jelenlegi legismertebb szerepei a Gorilla bácsi, az xXx filmek, a Halálos iramban, és a Riddick – A sötétség krónikája. Kevésbé ismert, hogy a Ryan közlegény megmentése című filmben is szerepelt, egy a film elején meghaló katonát alakított.

Horoszkópja szerint Rák a Napjegye, Skorpió az Aszcendense, és Nyilas jegyű a Holdja. Mindez egy nagyon érzékeny, ám igen dinamikus embert takar. Megjelenésében dominál a Skorpió Aszcendens: mélyre hatoló tekintet és kifejezetten markáns orr. A Rák férfiaknál mindig fontos szerepet kap az anya, mivel a Rák jegyűek vágynak leginkább a gondoskodásra, náluk jelenik meg az anya karaktere az átlagnál erőteljesebben. Diesel anyja (a Hold jegye utal erre) szabad szellemű, a fiai számára erős talpakon álló világnézetet és biztos anyagi hátteret nyújtott. Ugyanakkor az is látszik, hogy minden helyzetben szeretett volna befolyással lenni a gyerek Vin döntéseire, és ezzel érzelmileg bizonytalanná tette gyermekét (Hold-Plútó quadrát).

A Skorpió Ascendens arra enged következtetni – főleg, hogy a Mars, ami uralja, a 12. házban van – hogy Vin Diesel nem szívesen és nem könnyen fogad el segítséget, inkább a saját megérzéseire hallgat. Eléggé bizalmatlan, és érzelmileg szélsőségekre, az agressziót tekintve elfojtásokra hajlamos. Nehezen fejezi ki férfiasságát és agresszióját, viszont egy ponton túl már nem tud vele mit kezdeni, olyankor pedig átszakad a gát, és akkor nem is nagyon mérlegel (ezt a Mars – ami hangsúlyos bolygó – és a Nap negatív fényszöge mutatja).
A színészet lehet számára az a közeg, egyfajta elzárt, külön világ ahol ki tudja fejezni ezt az oldalát is (a 12. ház által sugallt zárt helyzet). Színészi tehetségét a Nyilas Hold is mutatja, akinek hasonló helyzetben állt a Holdja születésekor, könnyen szerepel, általában meg is találják életében ezek a helyzetek. Tovább erősíti a sikerre való hajlamot, hogy a Jupiter, a szerencse és a Szaturnusz a kitartás bolygója pozitív kapcsolatban állnak egymással, és mindkettő nagyon erős helyzetben is van. A végső jel arra, hogy művészeti karriert futott be Vin Diesel, és nem ragadt be a smasszer szerepben, a Vénusz, vagyis a művészet bolygója, a karrier életterületén helyezkedik el, és az önkifejezést mutató Aszcendenssel harmonikus, támogató kapcsolatban áll.

Vin Diesel hangja igen mély, amit biológiailag egy hangszálszakadással magyaráz, de asztrológiailag is alá van támasztva, hogy különleges hangja legyen. Ez nem más, minthogy a kommunikáció bolygója, ami a beszédet is befolyásolja, a Merkúr a gátló Szaturnusszal van kellemetlen kapcsolatban. A Skorpió Aszcendens is a mély hangot szolgálja, és ismét számít a Vénusz bolygó kapcsolata az Aszcendenssel.
Kellemes megjelenése, és különösen átható tekintete a Rák és Skorpió jegyek dominanciájából, valamint abból ered, hogy a Mars, a férfiasság jelölője a Mérlegben, a harmonikus szépség jegyében áll.

A legnehezebben kezelhető személyiségvonása az lehet, hogy amit kitalál, azt nagyon makacs módon akarja megvalósítani. Hajlamos lehet arra is, hogy maga alá gyűrje azokat, akik ellene tesznek. Inkább verbálisan kellemetlenkedő, szarkasztikus, és sértődékeny, valószínűleg nem nagyon disztingvál, hogy kinek mit mond. Ezzel sokakat megbánthat élete során.

Érzelmi magabiztosságának hiánya, szélsőségekre hajlamos érzelmi megnyilvánulásai, és sértődékenysége csak egy nagyon alárendelődő társat tud elviselni maga mellett. Ha már valaki mellett elkötelezi magát, akkor – bármit is mesél – hűséges alkat, ezt a párkapcsolat életterületének Bika jellegű megélése mutatja, valamint hogy a Vénusz, vagyis a nőt jelölő bolygó a Szűz jegyében áll, ezért olyan társat választ, aki betartja a klasszikus női szerepeket.

Felirat hozzáadása
Ikertestvérével való viszonya nem lehet valami fényes. A testvéreket jelölő életterületet a Bak jegy uralja, ami zárkózottságot, érzelmi visszahúzódást mutat, és ennek uralkodó bolygója a Szaturnusz a Kos jegyében van, ami szintén a kötődés hiányát teszi feltételezhetővé. Az a tény, hogy egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, valamint, hogy nem nagyon nyilvános, hogy Vin egy ikerpár fele, pedig ez érdekes a sztárvilágban, alátámasztja, hogy nem zökkenőmentes a viszonyuk. 




Vin Diesel születési horoszkópja:
































Írta: Bogdán-Körmöczi Júlia dipl. asztrológus


Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő összes cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.





Nincsenek megjegyzések: