2014. január 19., vasárnap

Párkapcsolati problémák - szerelmi kirakás V. rész


Kirakás sorozatunk utolsó részében egy olyan kirakást fogok bemutatni, ami ahhoz nyújt segítséget, mit tehetünk akkor ha a kapcsolatunkban igazságtalanság ér bennünket, úgy érezzük társunk nem megfelelően bánik velünk. A kirakás nem csak a probléma (jelen esetben a kapcsolaton belüli igazságtalanság megélése) gyökerére mutat rá, hanem lehetőséget ad arra is, hogy párunk szempontjait mérlegelve eldöntsük a továbbiakban hogy állunk a problémához.

Párkapcsolati probléma kirakás
Gyújtsunk mécsest vagy gyertyát, keverjük meg a nagy Arkánum lapjait, és közben gondoljunk a kérdésre/problémára, majd húzzunk ki 6 lapot, de ne fordítsuk még fel őket. A kártyákat fejjel lefelé helyezzük az ábra szerinti alakzatba, és sorrendben egymás után fordítsuk fel őket.

 A kártyák jelentése tehát a következő
1: A probléma.
2: Miért érzem úgy, hogy igazságtalanul bánt velem a párom?
3: A probléma mélyebb oka.
4: Lehet, hogy a páromnak van igaza?
5: Hogyan kellene megváltoztatni hozzáállásom, egyáltalán meg kell-e változtatnom azt?
6: Hogyan hat ez a kapcsolatunkra?

Ez a kirakás objektivitást és nyitott hozzáállást követel tőlünk, tehát olyan időpontot válasszunk, amikor úgy érezzük, ezen képességek birtokában vagyunk. Készüljünk fel minden eshetőségre és minden válaszra, ugyanis könnyen meglehet hogy az adott kérdésben a kártya nem nekünk ad igazat. A kártya tehát nem csak a választ adhatja meg nekünk ebben a kérdésben, hanem tágítja nézőpontunkat, fejleszti önismeretünket. Legyünk nyitottak rá!




A sorozat eddigi részei:


Szerző: Fejérvári Laura, okleveles Tarot mester

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő összes cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.

2014. január 14., kedd

Nagy korkülönbség a párkapcsolatban


Geena Davis és Dr. Reza Jarrahy
Erre is születni kell?
Hogy mi számít soknak, vagy kevésnek egy párkapcsolatban, ha a korkülönbségről van szó, az társadalmi szokásrend és kultúra függő is, de minden esetre a jelenlegi tendencia, hogy 10 év, vagy annál nagyobb különbség már figyelem felkeltő a pár környezete számára. Ezt csak azzal lehet tetézni, ha a pár hölgytagja az idősebb. De vajon milyen jelek utalnak a horoszkópban arra, hogy valaki - az átlagosnál nagyobb eséllyel - válasszon jóval idősebb, vagy fiatalabb partnert.

Hugh Hefner és  Crystal Harris
Megfigyelhető, hogy a leggyakrabban a párkapcsolati életterületen található Szaturnusz, vagy Uránusz bolygó utal a korkülönbségre - mivel ezek a bolygók uralják az időt és a különc viselkedést. Érdekes összefüggés, hogy akiknél a Szaturnusz található a VII. házban - a párkapcsolat házában - annál a konzervatív szemlélet is jelen van az együttélést illetően, még akkor is, ha a társadalmi normáktól a korkülönbség terén kirívónak számít.

Ha ismerjük az Ascendens jegyét, akkor az nyújt is némi útbaigazítást - a Skorpió, az Oroszlán, és a Bak Aszcendensűek általában könnyebben mennek bele a nagyobb korkülönbségbe, mert ragaszkodásuk nagyon erős és kapcsolataikban az átlagosnál odaadóbbak, ami segíthet a korkülönbségből származó nehézségek esetén..

Cathernie Zeta-Jones és Michael Douglas
Születési jegyek szerint nézve férfiak esetében a Bakok, a Skorpiók, és a Kosok szeretnek jóval fiatalabb hölggyel járni, míg a nők esetében a Vízöntő, a Skorpió a Bika, a Mérleg és az Ikrek jegyűek is hajlamosak a fiatalabbakhoz vonzódni. Ők ugyanis azok a jegyek, akik kísérletező alkatuk, vagy gondoskodni vágyásuk végett lépik át az elfogadott társadalmi normákat.  

Idősebb partnert férfiak közül a Mérleg, a Rák és a Vízöntő jegyűek választhatnak, mert ők szeretik, ha törődnek velük - a lelkükkel is, és nem bánják, ha a nő is vállal felelősséget, esetleg többet is a szokásosnál. 
A nők közül a sokkal idősebb partnert jellemzően a Skorpiók, a Bikák, az Oroszlánok, és a Rákok választanak. Náluk az egzisztencia, vagy a tapasztaltság, és nem mellesleg az intellektus a vonzóerő.

Álljon itt néhány példa a sztárvilágból megítélés nélkül, csak felsorolás szerűen:

Demi Moore és Ashton Kutcher
Idősebb férfi - fiatalbb nő - korülönbség
Faludy György - Fanni - 65 év
Hugh Hefner - Crystal Harris - 60 év
Zorán - Hegyi Barbara - 24 év
Andy Vajna - Dobó Kata - 29 év
Hajdú Péter - Sara Kata - 11 év
Michael Duglas - Catherine Zeta-Jones - 25 év
Tom Cruise - Katie Holmes - 17 év

Idősebb nő - fiatalbb férfi - korülönbség
Demi Moore - Ashton Kutcher - 16 év
Deutsch Anita - Kinizsi Otto - 8 év
Madonna - Guy Ritchie - 10 év
Susan Sarandon - Tim Robins - 12 év
Geena Davis - Dr. Reza Jarrahy - 14 év
Tina Turner - Erwin Bach - 16 év
Szulák Andrea - Gyarmati Gábor - 10 év


A cikket írta: Bogdán-Körmöczi Júlia asztrológus

Az Achirit Ezotéria oldalon megjelenő cikkek és írások a szerzői jog védelme alatt állnak.


2014. január 10., péntek

Információ a lelki társról - szerelmi kirakás IV.


A következő kirakás azoknak segíthet, akik még nem találták meg társukat, de szeretnének útbaigazítást kapni, hogy az életükben feltűnő sok-sok jelölt közül ki lehet társuk a jövőben, kire figyeljenek oda picit jobban.
Kirakás előtt csendesedjünk el, gyújtsunk mécsest vagy gyertyát, gondoljunk kérdésünkre, vágyott új kapcsolatunkra/társunkra; miközben megkeverjük a nagy Arkánum lapjait. A megkevert kártyákat legyező alakban terítsük ki és válasszunk ki 6 lapot, amit az ábrán látható módon helyezzünk magunk elé. 




A kártyák jelentése a következő:
Lelki társ kirakás - séma
1: Hogy néz ki lelki társam? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik?
2: Hogyan találkozhatunk?
3: Mi a közös bennünk?
4: Milyen lehetséges akadályok vannak előttem/előttünk amiket még le kell  győzni?
5: Milyen feladatokat kell még elvégezni?
6: Mit üzen a Tarot közös jövőnkről?

Ezzel a kirakással fejleszthetjük kártyavetésünket, oly módon, hogy a Nagy Akránum kártyáira a kis Arkánumból is húzunk. Ez különösen a külsőre vonatkozó kérdésben segíthet (1-es kártya), hiszen a kis Arkánum meglepő pontossággal írja le a külső jegyeket. Használatától nem kell félni, ugyanúgy kezeljük, mint a nagy Arkánumot. Ha kiegészítésre használjuk, bőven elég az értelmezéshez a csomagban talált használati útmutató. Minél gyakrabban vetünk vele, annál színesebbé és pontosabbá tehetjük kártyavetésünket.

A sorozat további részei csütörtökönként jelennek meg!

A sorozat eddigi részei:


Szerző: Fejérvári Laura, okleveles Tarot mester

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő összes cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.