2012. november 6., kedd

David Guetta - A szülinapos DJ



A francia zenész, producer és Dj 1967.11.07-én született. Már 15 évesen bulikon zenélt, és onnantól kezdve folyamatosan haladt előre a siker útján. 2005-ben jelent meg a World is Mine című dala, ami szinte azonnal az európai toplisták élére került. Amerikában kicsit később lett ismert, de sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy számos díjjal jutalmazták, és olyan nagy nevekkel szerepel együtt, mint a Chemical Brothers, Tiesto, Flo Rida stb.

Asztrológiai képlete igen érdekes, dupla Skorpió, tehát Napja és Ascendense is a Skorpió jegyben van, Holdja a Bakban, a képlet ura pedig a X. házban. Szenvedélyes, érzelem vezérelt ember, aki nem nagyon fogad el tanácsokat senkitől. Nagyon határozott, és energiatartalékai szinte kiapadhatatlanok. A Mars és a Szaturnusz recepcióban - uralmi cserében - állnak. 
Nagyon erőteljes a világszemlélete, amit minden körülmény között a környezetével is el akar fogadtatni, a Mars a második házban, és hangsúlyos a X. ház. Számára kiemelten fontos a népszerűség, egyik legerősebb motivációja, hogy sikeres legyen, és társadalmi elismerés övezze. Valószínű díjait nagyon nagy becseben tartja, egyfajta szentélyben, vagy külön, kiemelt helyen.
Megjelenésében is magán viseli a Skorpió Ascendens nyomait, kifejező tekintet, nagy orr, alacsony testalkat (176 cm). A Bak Hold, ami egy viszonylag szeretethiányos állapotra, valamint az anyával való nehézkes kapcsolatra utal, a 3. házban áll, ami azt mutatja, hogy a kommunikációján keresztül dolgozza fel ezeket az érzelmi terheket. Nagyon intuitív alkat, és ezt valahogy meg is kell jelenítenie a világ számára. Az ő "beszéde" az érzelmek szintjén zajlik, ezt erősíti a Merkúr is a 12. házban, ahol nagyon szuggesszív módon zajlik a kommunikáció, tehát mondhatni könnyebben fejezi ki magát a zene hullámzó, érzelmeket könnyebben kifejező módján, mint szavakkal. Híres arról, hogy nem ragaszkodik egy-egy stílus kizárólagosságához, bátran ötvözi a House és a Pop zenét, ami az ő szakmájában nem gyakori. Empátiája valószínűleg csak akkor kerül nyilvánosságra, ha valaki szívéhez nagyon közel álló személyt érintő dologról van szó. 
Szerencsés alkat, sokkal több a pozitív, harmonikus fényszög a horoszkópjában, mint a hátráltatóak. Komolyabb nehézséget csak az elismerését való folyamatos küzdelem jelenthet számára. Idealizmusa és maximalizmusa nagyon segíti karrierje építésében, de bizonyos részben nagyon gátolja is ez a két tulajdonság, megnehezíti a előre haladást, mert addig javítgat valamit a dalain, hogy néha egy teljesen új verzió kerül ki a kezei közül.


A cikket írta és a téma szakértője: Bogdán-Körmöczi Júlia, dipl.asztrológus

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő minden cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.


Nincsenek megjegyzések: