2012. június 7., csütörtök

Csakrák - 1. rész: A gyökércsakra

A gyökércsakra szimbóluma
A gyökércsakra másik neve a MÚLÁDHÁRA és a gát tájékán helyezkedik el. A csakra általában vörös fényt, energiát sugároz lefelé, a föld felé. A múládhára célja a biztonság és az önfenntartás. Innen indul ki a bevezető cikkben már leírt Kundaliní energia, és ez rögzít bennünket biztonságosan a földhöz, egy fa gyökereihez hasonlóan. Minden ülő testhelyzet ezt a csakrát aktiválja. A múládhárát azon alapvető szükségletek kielégítése támogatja, ami a csecsemőknél és kisgyermekeknél is a legszükségesebb. Ez a csakra irányítja az önfenntartás és a vészreakciót, a túlélésünk érdekében, képessé tesz bennünket arra, hogy felülemelkedjünk a félelem uralmán, hogy megfelelő módon éljük át az érzést, és hogy egy gondolati váltás útján meghaladjuk a primitív félelmeket.
A múládhára emellett törzsünk energiáival, valamint a kollektív tudattalannal is összeköt bennünket. A múládhára energiájának van egy karmikus elem, az a terv, amivel érkeztünk, itt kapcsolódik össze először az energiával. Ez anyagi formánkra, a fizikai testre vonatkozik. A csakrák átalakító energiája választási lehetősége nyújt számunkra, a fejlettebb tudatosság esélyét kínálja. A múládhára energiája a legalacsonyabb, legsűrűbb szinten rezeg, mégsem szabad alábecsülnünk annak fontosságát, mert ez az alapozás és stabilizálás ereje.


Kapcsolatok a fizikai síkon:
A gyökércsakra energiával érezzük biztonságban magunkat
A múládhára tiszta élénkvörös színben ragyog, mint a bolygó tüzes magja. Színe arra emlékeztet, hogy a vele kapcsolatban álló elem a föld. Ennek a csakrának a támogatására akár egy piros színű fehérnemű is alkalmas, de bármilyen más piros színű ruha is megfelelő lehet.
A föld elemű múládhára csakra szimbólumának alapja egy sárga négyzet, mely a tápláló földet jelképezi. Otthonunk szilárdsága a stabil alapokon múlik, amint a saját szilárdságunk is. Amikor a múládhára energiája kiegyensúlyozott akkor biztonságban érezzük magunkat. A feng shui nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy otthon biztonságban érezzük magunkat. Ha mindent megjavítasz otthonodban, ami eltörött vagy elromlott az megszüntetheti az energia elszivárgását a múládhárából.

Az  illatok és a szagok működésbe hozzák a gyökércsakrát
Az érzékszervek közül a szaglás tartozik ide. Ez az érzékszervünk ma már nem kap akkora figyelmet, pedig valaha igen fontos volt a túlélésünk szempontjából. Mikor még nem voltak az ételeken címkék az eltarthatóságot jelezve, az orrunkat használtuk arra, hogy megtudjuk, vajon biztonsággal elfogyaszthatjuk-e azt az ételt. Ezt az érzékszervet a mai világban állandó provokációk érik a betegesen szagtalanított és túlillatosított társadalmunkban. A szagok nagyon megbízható információt adhatnak embertársainkról is (akár a szexualitás összehangoltságának terén is) – de ezt a képességet ma már szinte teljesen elvesztettük. Azonban újraképezhető a szaglókészség, és ezzel aktiválható a múládhára is. Ha odafigyelünk minden illatra és szagra ami körülvesz minket (pl.: egy virágzó rózsabokor illata, az ételé amit elfogyasztunk, egy füstölőé, vagy illatos olajos párologtatóé) újra működésbe hozhatjuk ezt az érzékszervünket is.

Az emberi életkort tekintve ez a csakra a születéstől körülbelül 7-8 éves korig a legerőteljesebb. Amikor csecsemők vagyunk, mindössze az a fontos számunkra hogy azonnali fizikai és érzelmi szükségleteink kielégüljenek. Sírunk azért hogy megetessenek bennünket, hogy kicseréljék a pelenkát, és időnként azért, hogy egyszerűen kézbe vegyenek. Itt még nincs ravaszság, vagy manipuláció, a legegyszerűbb és legközvetlenebb módon kérjük szükségletünk kielégítését, olyan módon, amit gondozóink nem tudnak figyelmen kívül hagyni. Az első négy év során megtanultakkal semmi nem ér fel, ekkor sajátítjuk el, hogy sírás nélkül is kifejezzük szükségleteinket és szembe nézünk az első változásokkal.


A gyökércsakra látja el energiával a csontokat és a mellékvesét
A múládhára csakra uralkodik a lábszár, a láb és a test többi szilárd része fölött, beleértve a gerincet, a csontokat, a fogakat és a körmöket is. Emellett irányítja a végbélnyílást, a végbelet, a vastagbelet és a prosztatát, a vért és a sejtépítést. Ezen kívül összefüggésben áll az agy legprimitívebb, legősibb részeivel is. Ha a múládhárában gyenge vagy gátolt az energia, akkor a fentiek bármelyikével kapcsolatban problémák jelentkezhetnek.
Az uralkodó mirigyek a mellékvesék. Ha megijedünk valamitől, akkor az adrenalin sarkallja az izmainkat cselekvésre, és elfutunk vagy harcolunk – a vészreakciónak megfelelően. Sajnos a mai feszültségekkel terhelt világban az egészséges mértéknél jóval gyakrabban élünk át vészreakciót, és általában kevés lehetőségünk adódik az ennek eredményeként a véráramban keringő többlet adrenalin felhasználásra. A vesemeridián szabályozza a félelem kifejezésére való képességünket. A félhold alakú mellékvesék közvetlenül a vesék tetején találhatók, a múládhára energiája, valamint a túlzott félelem hatása alatt állnak.

Hang:
Ezen csakra területén a legalapvetőbb energiánkkal kapcsolódunk össze, éppen ezért ezt a csakrát a törzsi és más ősi zenék aktiválják: a dobok, az ismétlődő ritmusok, az alacsony hangok. A magánhangzója az „a”. A múládhára aktiválásának szent mantrája a Lam. Ezt ismételhetjük meditáció előtt, és különösen hatékony, ha valamelyik ülő testhelyzetben végezzük. Ajkaiddal formálj négyszöget, nyelvedet nyomd a lágy-szájpadhoz, és szelíd, ellazult hangon a hangot, a torok megfeszítése nélkül. Ettől a szájpadlás, az agy és a koponyatető rezegni fog, így megakadályozza, hogy az energia lefelé mozogjon a nadikban, felfelé kényszerítve azt a mantra „am” részének elhangzásakor.

A gyökércsakra illatokkal aktiválható
Drágakövek:
Az achát, hematit, vérkő, gránát, vörös korall, rubin, füstkvarc, tigrisszem mind aktiválja a múldhárát. Helyezz egy követ (amelyik ezek közül hozzád a legközelebb áll) a gátadhoz közel, ülő vagy fekvő testhelyzetben, esetleg tarts egyet a kezedben meditáció alatt.

Aromaterápiás olajok:
A ciprus, a mirha, a pacsuli, a pézsma, a cédrusfa és a levendula aktiválja a múládhárát. Tegyél néhány cseppet a fürdővízbe, vagy a párologtatóba. A félelmet szabályozó meridiánok a kora hajnali órákban 3 és 7 óra között bírnak a legkevesebb energiával.

Javaslatok a múládhára kiegyensúlyozására:
  • ásd a kezed a talajba - még ha az csak egy virágcserépnyi föld is – pár percre,
  • viselj pirosat, különösen alsóneműt,
  • fogd a kezedbe valamelyik csakrával kapcsolatos drágakövet,
  • ismételd a LAM mantrát,
  • sétálj mezítláb a füvön, vagy vízparton,
  • ölelj át egy fát,
  • használd tudatosan a szaglásodat,
  • javíts meg minden tönkrement dolgot az otthonodban.


Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő összes cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.

Nincsenek megjegyzések: