2012. május 10., csütörtök

A hónap szülötte - Tim Roth - a Hazudj, ha tudsz sztárja

Vajon tényleg látja a hazugságot?
Tim Roth - az életben is átlát a hazugságokon
Amikor hazánkban is műsorra tűzték a nagy sikerű sorozatot, Hazudj, ha tudsz címmel, nagyon kíváncsi lettem, mitől alakítja Tim Roth annyira hitelesen Cal Lightman, az élő hazugságvizsgáló szerepét.
Sorsszámát kiszámolva Tim a 9-es típusba tartozik, mégpedig 27-ből 9-esbe. E csoport elsődleges feladata, hogy teljességet és bölcsességet közvetítsen a világ felé, ezáltal megtanulva bízni saját magában. A 9-eshez tartozik az irónia, a humor és a csontig hatoló kritika, amely elengedhetetlen ennél a szerepnél. Tehát Tim Roth-nak azt hiszem nem is nagyon kellett beleélnie magát a szerepbe, hiszen önmagát adja a rá oly jellemző szúrós tekintetével és magabiztos fellépésével. A 9-es típus sajátja, hogy az összes típus közül ő tudja legjobban (akár első látásra) megállapítani, ki milyen ember, persze csak akkor, hogyha megérzéseire hallgat. Szinte a veséjébe lát mindenkinek, ezzel sokak ellenszenvét tudhatja magáénak. Minden 9-es egyben remete is (tarot kártya 9-es lapja), amely mind Tim Rothra, mind a szerepbeli Lightman figurájára igaz: szüksége van elvonultságra, saját privát térre, hogy alkotni tudjon, ezáltal újat mutatva a világnak.


6
9

5

111
4

Képletét tovább vizsgálva láthatjuk, hogy elsődleges mátrixában csak ún. teljes síkok helyezkednek el. Az egyik ilyen az 1-5-9, vagyis a céltudatosság, elhatározás és erő síkja. Ez a sík eltökéltséget, elszántságot, kitartást és vállalkozó szellemet ad tulajdonosának. Ezzel magyarázható az a lendületesség és vállalkozó szellem, amellyel Tim Roth feltölti szerepeit, és nem utolsó sorban ez a sík adhatja számára azt is, hogy annyira hitelesen játssza a negatív hősöket is (pl.: Majmok bolygója, Hihetetlen Hulk). Ez a sík adja a színész türelmét is: képes kivárni azt, hogy elképzelései valóra váljanak.
Ezen kívül rendelkezik egy olyan különleges síkkal is, amivel csak nagyon kevesen, 1000 emberből mindössze körülbelül 20-an büszkélkedhetnek: ez a 4-5-6-os, vagyis az akaraterő és kitartás síkja. Ez az a sík, amely teljesen hihetővé teszi a sorozat béli figurát: makacs, állhatatos, egocentrikus és ötletes. Ez, és a 9-es által birtokolt jó emberismeret az, amivel minden helyzetben megtalálja a megfelelő módszert ahhoz, hogy mások a bizalmukba fogadják, így minden szorult helyzetből képes kimenekülni. Ez a sík sajnos a valódi életben biztos nehézségekkel is jár Tim Roth számára, mivel hajlamosít arra, hogy túlzott makacssága és egocentrikus életszemlélete miatt, teljesen figyelmen kívül hagyja mások érzéseit. Ezen kívül jó és hűséges barát, akire minden helyzetben lehet számítani, aki mindig megvédi az övéit.

-
6
9 9
2
5 5
8
111
4
7
Teljes számmisztikai képletét vizsgálva további olyan tulajdonságokat találunk, amelyek segítenek neki abban, hogy hiteles legyen, nem csak a sorozatban, hanem a többi szerepében is. Csak a kiemelkedő számokat vizsgálva: három 1-ese mutatja, hogy csak annyit beszél, amennyit feltétlenül szükséges, de baráti társaságban akár fecsegővé is válhat. A 2-es szám jelzi, hogy azonnal felismeri, ha valaki nem őszinte. Az 5-ös tovább erősíti lendületét és kitartását, 7-ese vonzódást ad a szellemi témákhoz, valamint 9-esei erősítik kiváló elemző képességét és emberismeretét. Képletéből hiányzik a 3-as szám. Az ún. hiány számok minden esetben azt jelzik mi az, amit meg kell tanulnunk vagy fejlesztenünk saját magunkon. Ez az ő esetében azt jelenti, hogy meg kell tanulnia együtt működni a környezetével, részt venni a közösség vagy az adott csoport életében, ezáltal fejlesztve közösségtudatát és önkifejezését.

Képletét látva akár azt is gondolhatnánk, Tim Roth maga Cal Lightman, de ne felejtsük el, a számok minden esetben energiákat képviselnek, csak rajtunk múlik, hogyan használjuk fel azokat. Tim Roth szerencsés, mivel 9-es szám szülötte, melyben mindegyik szám 1-8-ig képviselve van. Ezért olyan sokoldalú és ezért vált olyan könnyen a szerepei között, mintha csak egy másik ruhát öltene magára.
Ez minden 9-es sajátja, amely tehetséget, sokszínűséget, és különcséget kölcsönöz viselőjének, segítve ezzel Tim Roth-ot is, hogy elhitesse velünk: profi hazugságvizsgáló. 

Nincsenek megjegyzések: