Miért nem vagyok elég jó?

A kishitűség és önbizalom hiánya sokaknak okoz problémát. Szinte minden ide vezethető vissza, hiszen, aki tudja, hogy ki ő, és ezt meri vállalni, sok problémája aligha akad az életében, vagy támadhat bármi gondja az egészségével. A bonyodalmak mindig ott kezdőnek, amikor azon kezd valaki gondolkodni, hogy vajon miben hibázott, mit kellett volna másképp tennie annak érdekében, hogy a másik elfogadja őt, vagy legalább pozitívan viszonyuljon hozzá. Addig, amíg nem bonyolódik bele túl mélyen ebbe a kérdésbe, viszonylag  könnyen ki lehet hozni belőle, illetve hozzá lehet segíteni, hogy kihozza magát. A következő eset is egy ilyen önbizalom hiányos helyzetet dolgoz fel.

Tamás rövid tépelődést követően úgy döntött, hogy üzlettársával elválnak útjaik, ekkor azonban eléggé kínos helyzetben találta magát. Két cégük volt, tehát osztoztak: egyik az egyiké, míg másik a másiké lett. Ebből nem alakult ki nézeteltérés. Később azonban ugyanazon a pályázaton indultak el mindketten, ki-ki a maga cégével és végül a kiírás nyertese Tamás vállalata lett. Az első nagyobb üzleti siker feletti örömét hirtelen darabokra törte, amikor a tudomására jutott, hogy volt üzlettársa valótlanságokat állítva elkezdte fúrni őt az ügyfélnél. Kiutat nem talált, viszont a dolgok rossz irányba kezdtek változni. Nagyon nehéz valakivel úgy dolgozni, hogy közben azon töprengsz, hogy vajon mit gondol rólad, ráadásul alaptalanul. Ez könnyen megmérgezi a kapcsolatot.

Tamás szerencsére olyan ember, aki nagyon gyakorlott a meditációban, és emiatt szépen lehet vele dolgozni reinkarnációs módszerrel. A probléma gyökere azonnal meglett: valamikor, talán még elsős korában látogatást tett az otthonukban a tanítónője. A szüleivel akart beszélni, így őt kiküldték a szobából. Idegesítette a helyzet, hogy róla beszéltek, és ő nem lehetett jelen.

Valahogy meg kell találni a helyzet megoldását, mert az, hogy én bedobom kívülről, hogy mit kell ilyenkor tenni (képzeld el ezt, vagy azt), nem sokat segít. Ha el is képzeli, aligha érzi sajátjának a megoldást. Pont az érzelem feldolgozása hiányozna. Menjünk mélyebbre!

Visszaléptünk egy olyan életébe, ahol éppen vízbe készült ugrani egy magasabb sziklákról összekötött kézzel. Be is ugrott, mert menekülnie kellett. Nemsokkal előtte ítélték el, mert megszökött a farmról, ahol dolgozott. Nem szerette a munkáját, de nem távozhatott volna szabadon. Erre a farmra a szülei adták be 15 éves korában. Nem értett egyet a döntéssel, de nem tett ellene semmit, csak szomorkodott azon, hogy milyen sanyarú sors jutott neki osztályrészül, míg végül elszökött, de elkapták. Utána ítélték kényszermunkára, ahonnan ismét elszökött és ekkor vetette magát a szikláról a vízbe. Inkább meghalt, mint hogy így éljen tovább.

Kerestünk korábbi életeseményeket, hátha azok segítenek megtalálni az érzelem gyökereit, hogy megoldhassa, és megszabaduljon.

A következő kép nagyjából 6-8 éves korába vitte vissza. Itt éppen egy rosszul végzett munka után rótta meg az édesanyja. Ugyanaz a kellemetlen érzés és testi érzet lett úrrá rajta, bár nem tudta, hogy mi rosszat tett. Jó úton haladtunk, de menni kellett még korábbra.

Egészen kicsi gyermekkorába vitte vissza a tudatalattija. Két-három éves korában a házuk előtt szöszmötölve-szomorkodva, a bejárat előtt lengedező virágmintás függönyt bámulva várta a mamáját, aki nem volt sehol. Megnéztük, hogy ez-e az a pont, ahol kezdhetjük a munkát, vagy menjük még messzebbre. Nem kellett tovább menni, indulhattunk innen. Nem szeretem a szuggessziókat, mert korlátozzák a klienst szabadságában, ezért úgy irányítottam, hogy maga találja meg a megoldást. Nekem mindegy, hogy mi az, ha jó érzéssel tölti el (és engem is). Magyarázatot soha nem keresek, mert teljesen felesleges. Meg is találta a megoldást egy egyszerű képben. Szedett egy csokor petrezselymet a mamájának, és odaadta, mint egy csokor virágot, amikor megérkezett. A mamája erre megölelgette, majd játszani kezdett. Megnyugodott, mehettünk tovább, hogy a többi életeseményt is megváltoztassunk. Ekkor már azt is tudta, hogy 6-7 éves kora körül a mamája arra kérte, hogy fejje meg a tehenet. Még soha nem fejt tehenet, úgyhogy megkérte a mamáját, hogy mutassa meg, hogy hogyan kell megfelelően fejni. Nagyon egyszerű dolognak tűnt, úgyhogy egykettőre megtanulta, és a mamája megdícsérte a végén.

Aztán jött az időszak – 15 éves kora körül -, amikor az édesapja elvitte arra a farmra. Nem örült neki egyáltalán, de megkérdezte az apját, hogy miért kell neki itt dolgoznia? „Mert nem tudunk megélni, és ezzel segíted a családodat.” – volt a válasz. El tudta fogadni azt, hogy így alakuljon a sorsa, és elkezdett dolgozni a farmon. A gazdától nagyon sokat tanult, és egészen szép summát gyűjtött össze. Egy idő múlva aztán úgy érezte, hogy mennie kell. Ezt elmondta a tulajdonosnak, megkérdezve tőle, hogy aratás után útjára engedi-e? A farm tulajdonosa beleegyezett. Az összegyűjtött pénz egy részét a szüleinek adta, majd szabad emberként folytatta az életét. Jöhettünk vissza jelene életébe.

Jelentősen megváltozott érzelmekkel vágott bele a korai iskolás évekbe vezető élménybe. „A tanító néni hozzám is jött!” – nevetve kopogtatott be a szoba ajtaján. Bent a felnőttek hasonló jókedvvel fogadták, és semmi kifogásuk nem volt az ellen, hogy bent maradjon velük. Valóban, ez a dolog elsősorban éppen rá tartozik, mégha gyermek is.

Az érzelmeit ennek a viszonylag rövid folyamatnak a során sikerült annyira megváltoztatni, hogy egyáltalán nem érdekelte már, hogy mit mond róla a volt üzlettárs. Kizárólag a saját céljai elérésére fókuszált, így a partnerrel való kapcsolatát sem fenyegette már veszély. Ezzel az önbizalomhiány és kishitűség kérdése megoldódott.

Loós Balázs

Foto: FreeDigitalPhotos.net/ ID: 10067341_David Castillo Dominici

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő minden cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.