Érzelmeink kikommunikálása

Minden emberben valószínűleg genetikailag kódolt néhány érzelem felismerése és kifejezése. A pápuáktól a nyugati egyetemistákig ugyanis, mindenki képes felismerni legalább hat úgynevezett alapérzelmet. A düh, a szomorúság, az öröm, a meglepődés, az undor és a félelem olyan arckifejezéssel párosul, amelyet bolygónk minden sarkában egyértelműen azonosítani tudnak az emberek. 

Az arckifejezésünk mellett azonban érzelmeinkről árulkodik testtartásunk és gesztusaink is. A hanglejtés, a beszédtempó és a hangszín szintén sok információt nyújthat érzelmeinkről a kommunikáció folyamatában. Például a hangmagasság hirtelen emelkedése félelmet jelezhet vagy a felgyorsult beszédtempó szorongásra utalhat. Az érzelemkifejezés Darwin szerint öröklött tényezők által meghatározott, azaz velünk született. Az öröklött tényezők szerepét mutatja, hogy egyes érzelmek az újszülötteknél, sőt vakon született csecsemőknél is megjelennek még azelőtt, hogy a tanulás meg történhetett volna. 

Miért fontos tisztában lennünk az alapérzésekkel? 

Mert sokszor nem is tudjuk, hogy milyen érzések mozgatnak bennünket és rossz ösvényen indulunk el. Egyik alapérzést helyettesítjük a másikkal vagy egy összetettebb érzelemmel, amelynek pedig másodlagosnak kellene lennie. Mindenkinek van egy-két tipikus helyettesítő érzelme. Ezek jellemzője, hogy nem továbblépésre, hanem belenyugvásra ösztönöznek, túl hevesek az adott élethelyzethez képest, vissza-visszatérnek, megszállva tartanak, és annak látszatát keltik, hogy hozzánk tartoznak. Tipikus helyettesítő érzelmek: szorongás, zavar, tehetetlenség, háborgás, sértődés, önsajnálat, irreális bűntudat, bűnbakkeresés, irigység. Ezek azért alakulhattak ki bennünk, mert tilos volt az alapérzést átérezni, kifejezni és egy „legális” (vagy annak vélt) érzelem lépett a tiltott érzés helyére.

Többnyire nagyon szűkös a szókincsünk érzelmi állapotaink leírására. Hiszen keveseknek adatott meg olyan szerencsés gyerekkor, ahol természetes volt az érzelmekre való odafigyelés és azok kimutatása. Pedig önmagunk kifejezésének és a jó emberi kapcsolatok kialakításának egyik fontos „eszköze” érzéseink felismerése és kikommunikálása. Sajnos túl gyakran hallani a jó- és a rossz-, vagy a furcsa érzés kifejezést. Holott lehetünk egykedvűek, derűsek, vígak, mélabúsak, morcosak vagy lelkesek és még folytathatnám a sort a jobbnál jobb, érzéseket tükröző szavunkkal. Ráadásul mikor azzal kezdjük a mondatot: „Úgy érzem…”, akkor legtöbbször azt mondjuk ki, amit gondolunk magunkról, pl. „Úgy érzem rosszul sikerült ez a fellépés”. Vagy azt mondjuk, amit arról gondolunk, hogy mások miként viselkednek velünk, pl. „Úgy érzem, utálnak a többiek”. Ha szerepelnének a mondatokban a tényleges érzéseink, így hangzanának: „El vagyok keseredve a fellépés miatt” ill. „Szomorú vagyok, hogy nem érzem a többiek elfogadását”.

Lényeges, hogy tudjunk felelősséget vállalni saját érzéseinkért és tisztában legyünk az érzések mögött meghúzódó szükségleteinkkel. A példamondatokkal érzékeltetve: „El vagyok keseredve a fellépés miatt, mert szerettem volna elégedettséget érezni mikor lejövök a színpadról”, ill. „Szomorú vagyok, hogy nem érzem a többiek elfogadását, pedig annyira vágyom rá”. Ilyen mondatokkal megelőzhetjük, kezelhetjük, megoldhatjuk a konfliktusokat kapcsolatainkban. Hiszen értékeléstől, ítélkezéstől, vádaskodástól mentesen, csak a saját érzéseinket fejezzük ki világosan.

Mohácsi Lizi

Kapcsolódó cikkek:

Ha jobbá akarod tenni az életed
Változz sikeressé
A befelé figyelésről: Hogyan jelez a tested?
Kulcsszavak a pozitív gondolkodáshoz - a HOGYAN
A düh kezelése az EFT módszerével





Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő minden cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.