2012. október 24., szerda

Hogyan legyünk gazdagok?


A legegyszerűbb módszer, ha már most ettől a pillanattól kezdve gazdagnak érezzük magunkat. A bőség állapota egy érzés, amit ugyanolyan módon, mint bármi mást megteremthetünk az életünkben. 


A mai, fizikai síkon folyó élet folyamatosan ontja magából a „gazdasági válság”, vegyél fel hiteltjajnincspénzem” stb. tartalmú információkat. Még ha épp nem is rendelkezünk annyi pénzzel, amivel szeretnénk, az ehhez vezető út, semmiképp sem az, hogy spórolunk mindenen, még egy kis doboz gyümölcsjoghurtot sem veszünk meg magunknak. Ettől csak még rosszabb érzéseink lesznek, még szegényebbnek érezzük magunkat, és ezekkel az érzésekkel sajnos pont az ellenkező irányba tereljük az életünket, mint amilyen irányba indulni szeretnénk.

Tehát a megoldás: már most, ettől a pillanattól kezdve érezzük, hogy igenis megvan mindenünk, és meg tudunk mindent valósítani, amit szeretnénk. Nyilván nem megy egyik percről a másikra, de hogy sikerül, az biztos. A HIT, és a HÁLA itt is kulcsszavak. A pénz mennyisége az életünkben a leginkább relatív dolog. Egy afrikai éhező, és egy Monte Carlo-i milliárdos között van némi különbség, mégis bármelyik érezheti magát gazdagnak vagy szegénynek, mindegy mennyi pénze van. És akkor nem is térek ki a valódi értékekre, mint egészség, család, szeretet… vagy bármi, amit pénzen úgysem tudunk megvenni.

Segítségül írok néhány vizualizációs módszert, mind a Bőségkristály kiválasztásához, mind a bőségérzet megteremtéséhez. Ezt a tudatállapotot ugyanúgy fent kell magunkban tartani, mintha bármi mást szeretnénk teremteni az életünkben. Nem is konkrétan a pénzre kell gondolni! Arra gondoljunk, hogy milyen jó érzés is lesz, ha meg tudjuk valósítani azt, amihez egész tegnapig azt gondoltuk, hogy nincs elég pénzünk. Pedig van! Jelenleg lehet, hogy még nincs a számlánkon, de úton van felénk, és beengedjük az életünkbe! Fontos, hogy mindenki annyit tud a maga számára megteremteni, amennyit valóban el tud hinni, hogy az övé lehet. A „szeretném, de nekem annyi úgysem lesz” nem jó hozzáállás. Lecsökkentjük a lehetőségeinket, és megállítjuk a pénzenergiát.

Tehát a módszerek arra, hogy választhatjuk ki a bőségkirstályunkat:
1. – Tegyük egy erszénybe a kristályokat (vagy nevüket, képüket egy kis papíron). Gondoljunk arra, ami számunkra a pénzügyeinkkel kapcsolatos, és arra, amit meg szeretnénk oldani a pénzzel. Most húzzunk ki egy kristályt az erszényből. Amelyiket elsőre kiválasztjuk, abban az életszakaszban az támogat a legjobban.
2. – Rendezzük a kristályokat (vagy nevüket, képüket papíron) magunk elé egy körbe, ha mód van rá zöld terítőn, szőnyegen. (A zöld szín kapcsolódik a pénzhez.) Képzeljük magunkat egy anyagilag nehéz helyzetbe, vagy olyan helyzetbe, ami most a kifizetéseinkkel kapcsolatos negatív szituáció. Első megérzésünk szerint válasszunk a kristályok közül, melyik az, amelyik minket a legjobban tud támogatni az adott helyzetben.
A zöld és aranyszínű gyertya, a pacsuli illatú füstölő segítheti a kiválasztási folyamatot.

A kristályok, amiből válasszunk: jade, tigrisszem, aventurin, heliotrop, kalcit, kriztopráz, peridot, zafír, zöld turmalin, aranytopáz, zöldkvarc és spinell.

Ha már megvan az a kristály, ami számunkra a leginkább képviseli a bőséget és a gazdagságot, akkor a következő vizualizációs gyakorlatokat végezzük annak érdekében, hogy beindítsuk magunkban a bőség boldog érzetét, és fent is tartsuk. Tehát ajánlom, hogy hetente többször is meditáljunk, engedjük be a boldogság érzetét, ez nem csak anyagi síkon, hanem az élet több területén is segíteni fog.

Első módszer:
Szükség lesz a négy elemet szimbolizáló tárgyra. Egy arany (vagy zöld) színű tálra vízzel (víz), fahéj, pacsuli- vagy narancsillatú füstölőre (levegő), egy marék rizsre, földre, vagy néhány búzakalászra (föld), és egy aranyszínű gyertyára (tűz), valamint egy aranyszínű sálra, amit magunk alá terítünk, ezen foglalunk helyet.

Terítsük a sálat a földre, helyezzük nyugati irányba a tálat a vízzel, déli irányba a gyertyát, keleti irányba a füstölőt, és nyugati irányba a földet jelképező tárgyat. Gyújtsuk meg a gyertyát és a füstölőt, majd üljünk a kör közepére, szemben a gyertyával, meditációs (vagy török-) ülésbe, kezünkben a kiválasztott kristállyal. (Ezt a kristályt, amit választottunk, még ha addig papírokat is használtunk, vegyük meg, egy kisebbfajta marokkő pár száz forintból megvan.)

Ha leültünk lazuljunk el, és képzeljük, ahogy a füstölő irányából fizetéssel, vagy állással kapcsolatos jó hírek, a gyertya felől energia és lehetőségek, az edény felől segítőkész emberek támogatása, a földet szimbolizáló tárgy felől pedig anyagi javak és készpénz áramlik be a kristályba. Képzeljük el, hogy a feltöltődött kristály ettől kezdve folyamatosan tölt minket a bőség energiájával. (Hordjuk magunkkal a kristályt akár a pénztárcánkban, akár a zsebünkben, innentől kezdve folyamatosan segítségünkre lesz.)

Második módszer:
Meditáció – a pénzhez való pozitív hozzáállásért, és a bőségérzetért.
Keressünk egy csendes helyet, ahol el tudunk vonulni, és nem zavar senki. Egy kellemes meditációs zene, és füstölő a segítségünkre lehet. Nagyszerű, ha épp napfényes helyen tudunk meditálni, de egy aranyszínű gyertya is a megteszi. Üljünk le és tegyük a kezünket az ölünkbe, markunkban a kiválasztott kristállyal.

Képzeljük el, hogy egy aranyfolyam mellett ülünk, hátunkat egy finom bársonyos mohával borított kőnek támasztva. A fű mindenhol élénk, zöld körülöttünk, és melegen süt a nap. Hallani a madarak énekét, és a víz kellemes csörgedezését. Narancsvirág illatú a levegő. Kezünkben egy hatalmas serleg, amit a kiválasztott kristályból készítettek.

Nézzük a vizet, ahogy megcsillan a fényben, és ahogy tisztán és frissen folyik el előttünk, folyamatos mozgásban, bőségben. Most töltsük meg a serleget vízzel, és tudatosítsuk, hogy ezt bármikor megtehetjük. Öntsük vissza a vizet a folyóba, és töltsük meg újra, ahányszor csak jól esik. Ha úgy támad kedvünk, ihatunk is a kristálytiszta, friss vízből. Éljük át a bőségnek azt az érzését, hogy mindig van, mindig a rendelkezésünkre áll annyi, amennyire épp szükségünk van, arra a célra, amire szükségünk van. Áradjon szét bennünk a bőség, a békesség, és a hála érzete.

A vizualizáció végeztével térjünk vissza lassan a jelenbe, de az érzést tegyük el, és ahányszor csak lehet, a nap folyamán idézzük fel magunkban. Jó, ha hetente többször megismételjük a gyakorlatot, mert így könnyebb a folyamatos jólét érzetében élni. Akár a két gyakorlat egymás után is végezhető.

Figyeljük a változást az életünkben, vegyük észre a lehetőségeket, amit kapunk, és legyen bátorságunk élni is vele! 




Kristálygyógyászat 4. rész


Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő összes cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.


Nincsenek megjegyzések: