Albert Schweitzer – Egy élet Afrikáért

Orgonaművész, a teológia professzora, de első sorban orvos és filozófus, aki szinte egész életét a szenvedők megsegítésére és az emberi méltóság tiszteletének szentelte.

Kevés olyan sokoldalú, minden területen kiemelkedő zseniről tudunk, mint amilyen Albert Schweitzer. 1875.01.14-én született, édesapja protestáns lelkész volt. A mai Franciaország területén éltek (a németek akkor foglalták el Elzászt), így nem csak a németet, de a franciát is jól beszélte és sokszínű kultúrát ismerhetett meg. Édesapja parókiáján kezdett el orgonán játszani, amit a későbbiekben Párizsban, egy neves mesternél folytatott tovább. Az orgonatanulás mellett párhuzamosan teológiai és filozófiai tanulmányokat is folytatott. A tanulmányok végeztével egyszerre lelkészként és docensként is működött. Mindkét feladat teljes embert kívánt, ő mégis tökéletesen helyt állt mindkét pozícióban, azonban ezt is kevésnek érezte. 1905-ben meglátta a párizsi egyetem felhívását, amiben önkéntes orvosokat kerestek afrikai missziójukba. Ezen felbátorodva kezdte el orvosi tanulmányait - külön engedéllyel, hiszen ekkor már a strassburgi egyetem docenseként működött – amit sikeresen el is végzett, 1912-ben avatták orvosdoktorrá. Egy évvel később 38 évesen és három diplomával indult el Afrikába, ahol a mai Gabon területén kórházat alapított. Közben kitört az első világháború, és mint egy másik „ellenséges állam polgárát” az elsők között helyezték házi őrizetbe a francia hatóságok. Ez idő alatt dolgozta ki hitvallását és etikai nézeteit, ami az élet tiszteletén, egymás kölcsönös megbecsülésén alapszik. A háború végeztével visszatért az akkor már Franciaországhoz tartozó Elzászba, francia állampolgárságot kapott és újra lelkészként kezdett dolgozni. Az emberek iránt érzett olthatatlan szeretete és segíteni vágyása inspirálta arra, hogy előadásokat tartson Svédországban, és orgonakoncerteket adjon. Az ebből származó bevételekből újra alapította őserdei kórházát, visszatért Afrikába, ahol az újjáépített kórházában betegeket, köztük több száz leprást ápolt. A második világháború után ide-oda utazgatott Afrika és Európa között, koncertezett és előadásokat tartott, ami ezután is fő bevételi forrása maradt. 1952-ben Nobel-békedíjat kapott, aminek bevételét szintén az afrikai kórházának fenntartására fordította. Munkabírása élete végéig bámulatos volt. A halál 90 éves korában az afrikai Lambarénében érte.

Az, hogy miért érzett olyan erős vágyat az elnyomottak és szegények segítésére, miért volt ellene a háborúknak és minden fajta hátrányos megkülönböztetésnek, azonnal látszik sorsszámából: 9-es típusba tartozik. A 9-es típus (főként a 27/9-es), állandó egyedülléttől és magánytól szenved. Mélyen megérinti minden igazságtalanság, mivel igazságérzete túlontúl fejlett. Ideákat kerget és maximalista, egyszerre több szakmában is kiemelkedőt tud nyújtani. Számára szinte természetes a szolgálat, segítőkészsége kiemelkedő a többi típushoz képest. Naiv és ideákat kerget, de ez az a képesség, amivel újat tud alkotni, szembe tud fordulni a fennálló hatalommal és világnézettel (gondoljunk csak Gandhira, aki szintén 27/9-es csoportba tartozik) és valami olyat tud életre hívni, ami az egész emberiség számára maradandó és példa értékű. Magányukat a 9-esek leginkább azzal tudják feloldani, hogy képességeikkel másokat szolgálnak, és ez az, amivel teljesítik életfeladatukat. Ha Albert Schweitzer részletes képletét nézem, feltűnő, hogy a 3-6-9-es sík az elsődleges mátrixból hiányzik. Ez a sík intellektualitást, emberbarátságot, szolgálatkészséget kölcsönözne a szülöttnek. Ha egy teljes sík hiányzik, akkor a hiány betöltése a feladat, hogy mindazokat a képességeket elsajátítsa, amit az adott sík képvisel. Schweitzer segítségére volt ebben a 9-es sorsszáma és az 1-4-7-es sík megléte. Ez a sík a gyakorlatiasságot és a kemény munkabírást jelenti. Akinek ez a síkja az elsődleges képletében teljes, annak jó a kézügyessége, becsületes, jó értelemben vett racionalitás jellemzi, szorgalmas és barátságos.  

Ennek segítségével tudott a semmi közepén létrehozni egy kórházat, tudta megszervezi annak ellátását, valamint eszméit ezzel a síkkal tudta átültetni a gyakorlatba. Ez segített neki előadó körútjainak és koncertjeinek szervezésében, amiből a kórház tevékenységét finanszírozta. Részletes képélete arról árulkodik, hogy rendkívül lendületes volt, példájával inspirált másokat (két 5-ös a teljes képletben), megjelenik az empátia és spiritualitás és az otthoni környezetben való zárkózottság (1-esek és 7-esek a képletben). Életét teljesen a munka töltötte ki, otthon valószínűleg szeretett egyedül lenni, saját privát területére visszahúzódni, ami kihívást jelenthetett feleségének és lányának is.

Egész életében fellépett az agresszió és a fegyverkezés ellen, előadó körútjain az élet tiszteletéről és a kölcsönös megbecsülésről beszélt. Fejfáját maga faragta, és sírhelyét is ő jelölte ki. A gaboni kormány egy képviselője temetésén így búcsúzott tőle: „Meghalt a tiszteletre legméltóbb és a világ legtiszteltebb polgára, … a legöregebb és leghíresebb gaboni.” A helyiek halála után is Ogangának, vagyis Nagy Fehér Varázslónak nevezték. Kórháza halála után is tovább bővült és folytatta tevékenységét, a mai napig adományokból tartja fenn magát. Évente érkeznek ide orvosok a világ minden részéből, hogy gyakorlatukat itt szerezzék meg, sokan közülük utána is maradnak, hogy önkéntesként dolgozzanak tovább.

“Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.”

“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”

A cikket írta: Fejérvári Laura, okleveles számmisztikus

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő cikkek és írások a szerzői jog végeleme alatt állnak.