2012. november 30., péntek

Heti Tarot


A Tarot kártya a legelterjedtebb előrejelző módszerek egyike. Minden héten betekintést nyerhetsz a jövőbe, vagyis, hogy mire kell számítanod a péntektől péntekig tartó periódusokban. Jó, ha észben tartod, amit olvastál,  mert egy idő után észlelni fogod, hogy személyesen a saját életedben mit jelöl egy-egy kártya. Alkalmanként különböző tervező által rajzolt kártyacsomagot használunk, így megismerheted e gyönyörű és változatos világot, a Tarot világát is.

2012.11.30. ― 2012.12.06.
Botok kettes



Általános jelentés: ezen a héten megtapasztalhatjuk rejtett és elnyomott energiáinkat. Lendületesek és határozottak lehetünk, ezért most ideális új tevékenységbe kezdenünk. Vigyázzunk azért arra, ne pörgessük túl magunkat, a lendületes cselekvés után lazítsuk el magunkat és pihenjünk.



Szerelem: a spirituális kapcsolat. Olyan harmóniában lehet részünk, amit eddig még nem tapasztaltunk meg. Ha párkapcsolatban élünk felfigyelhetünk kedvesünkben lakozó spirituális energiákra, ami most nem csak lelki, de testi szinten is megnyilvánul. Ha egyedülállók vagyunk, igazi szenvedélyben lehet részünk, próbáljuk meg azt elvárások nélkül élvezni. Figyelem! Ezektől a szenvedélyes energiáktól most a párkapcsolatban élők sem védettek, ha nem vigyáznak egy lendületes harmadik személy léphet be rövid időre a kapcsolatba.

Munka: jó lehetőségek, kedvező társulások. Keressünk megbízható, energikus társat/ társakat magunk mellé, aki kitartóan támogat. Egymás energiái által most sokan juthatnak előre.



Szerző: Fejérvári Laura, okleveles Tarot mester
További érdekességek a kártyavetésről: http://tigrisszem.tk/index.php/tarot-kartya 

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő összes cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.

2012. november 28., szerda

Mark Twain


“Ha felismerjük végre, hogy minden ember őrült, egy csapásra világossá válik előttünk minden rejtély.”

A fenti rövid, de annál találóbb idézet szerzője e havi szülinaposunk, eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens, a később Mark Twain néven ismertté vált amerikai író, humorista és újságíró. 1835. 11. 30 - án született előkelő de annál szegényebb családba. Hét testvére közül csak négyen élték meg a felnőttkort, apja is korán, Samuel 13 éves korában meghalt. Ez – és a család rossz anyagi helyzete – késztette arra, hogy munkát vállaljon. A Missouri Courier című lapnál kezdett el írni, majd bátyja újságjánál közölt írásokat. Az újságírás volt az a megélhetési forrás, amihez mindig vissza-visszatért, annak ellenére, hogy igyekezett minél több szakmát elsajátítani, például folyami gőzhajózást tanult, ami későbbi álnevét is ihlette. A mark two egy folyami hajós szakkifejezés, ami azt a legkisebb biztonságos mélységet jelöli, ahol egy gőzhajó haladni tud. Ezt a szakkifejezést alakította át és használta először mint Mark Twain 1863 februárjában. Ezen a néven vált sikeressé és írta meg többek között Tom Sawyer és Huckleberry Finn történetét. E két ifjúsági regény ismertté tette nevét nem csak az amerikai kontinensen, hanem szerte a világban.
Az 1890-es években több csapás is érte az írót, felesége és három lánya közül kettő elhúnyt, valamint csődbe ment vállalkozása is, amibe pénzét fektette. A válságból egy világkörüli előadó körútra indult, ennek keretén belül 1899-ben Budapesten is járt. Ünnepelt és népszerű íróként távozott, épp akkor, amikor a Halley-üstökös is látható volt az égbolton.

Sorsszámát vizsgálva látjuk hogy egy különleges ún. mesterszám energiáját hordozva jött a világra, sorsszáma: 22/4.  Ez azt jelenti, ha teljesíti feladatát tényleg mesterré válik az illető. Feladata, hogy megálljon a lábán, stabilitást teremtsen maga körül. Ez akadályokba ütközhet, mert mindig a külvilágtól vár visszaigazolást, mivel állandóan bizonytalan saját életének kérdéseivel kapcsolatban, ezért a külvilág véleményéhez méri magát. Az élet lehetőséget ad arra, hogy meg tudja találni önmagában stabilitást és a saját magára utaltságot, Mark Twain esetében úgy, hogy szinte mindent elvett tőle a sors: feleségét és gyermekeit vesztette el rövid időn belül. E miatt újra kell értelmeznie saját magát, és gondoskodnia magáról, ez nehéz lehetett mert a 4-esek hajlamosak önállótlanságra és arra, hogy gyerekesen viselkedjenek. A 4-es sorsszám hihetetlen energiát és munkabírást kölcsönöz a szülöttnek, jó érzéke van a praktikus dolgokhoz és a mindennapi élet gyakorlati oldalában is jeleskedik. A születésnap száma a 3-as adja számára a jó íráskészséget és kommunikációt, valamint azt a humort, ami nem hiányozhatott regényeiből, sem a neki tulajdonított idézetekből. A 3-as mögött álló nulla (30-án született) megtízszerezi e képességeit, karaktert és iróniát kölcsönöz az írónak. A 4-es sorsszámmal születettek azok akik legkevésbé szeretnek változni, az élet tehát ebben teszi őket leginkább próbára. Mark Twain képes volt arra, hogy mindent maga mögött hagyva előadói körútra induljon, ezzel kihúzva magát az anyagi csődből.

Teljes képletét nézve (a teljesség igénye nélkül) elmondható róla, hogy sebezhető és érzékeny lelkivilággal rendelkezik, nincs megelégedve sohasem a kapott pénzzel, ezért hatalmas energiákkal veti bele magát a munkába. Képes lendületbe hozni másokat és saját magát is. Rendkívüli felfogóképességgel van megáldva, aki szeret mindent a saját bőrén megtapasztalni. Meg kell tanulnia elfogadni önmagát (6-os hiány), megélni az egyedüllétet (7-es hiány), valamint azt, hogy hogyan segíthet a rászorulókon és hogyan ösztönözze az emberiséget (9-es szám hiánya a teljes képletben).

Mark Twain példáján tökéletesen megérthető, hogy adott dátummal, tehát adott energiákkal és lehetőségekkel jövünk a világra, de csak rajtunk múlik hogyan éljük meg azokat és az is csak rajtunk áll, hogy a számaink által képviselt energiáknak a pozitív vagy negativ oldalát érvényesítjük-e az életünkben. Mark Twain könyvei és csípkelődő megjegyzései sokaknak csalnak mosolyt az arcára nap mint nap, megmutatva az író legfontosabb üzenetét, amit számunkra hátrahagyott: a humor verhetetlen gyógyító és felszabadító erejét. 
 

“A szellemes visszavágás olyasvalami, ami huszonnégy órával később jut az ember eszébe.”    

“A humor nem más, mint tragédia plusz idő.”

“A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”

“Április 1: Az a nap, amelyen emlékezetünkbe idéztetik, hogy micsodák vagyunk az évnek a többi háromszázhatvannégy napján”

Egyszer egy tucat barátomnak küldtem táviratot ezzel a szöveggel: "Menekülj - mindent lelepleztek". Mindannyian azonnal eltűntek.

“Jóból is megárt a sok, kivéve, ha pezsgőről van szó.”


Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő cikkek és írások a szerzői jog végeleme alatt állnak.





2012. november 27., kedd

Két ikon egy napon - Hendrix és a Sárkány


                      Jimi Hendrix                       és                           Bruce Lee
Érdekes nap a mai, ugyanis korszakalkotó zsenialitású művészek születésnapja és egyben a Nobel-díj napja is. Jimi Hendrix és Bruce Lee is e napon született! Ha lenne zenei, vagy harcművészeti Nobel-díj, bizonyára e képviselői megkaphatnák. Ugyan Bruce Lee színészi teljesítménye nem annyira nagyszabású, de érdemei a harcművészetek terén, és személyisége mégis érdekessé teszik.
Nagyon izgalmas a helyzet, hiszen mindketten ugyanazon a napon, és hasonló órában is születtek, két év különbséggel. Habár kinézetükben semmi hasonlóságot nem láthatunk, mégis mindketten dupla Nyilasok voltak, tehát Nyilas Nap és Nyilas Ascendens látható születési képletükben. Ez a sokoldalúságot és a különlegességre törekvést mutatja a személyiségükben. Közel áll hozzájuk az újítás, és a nagyra vágyás is. Ez lehet mindkettejükben a motiváció, mely kiemelkedő teljesítményüket adta.

A két képlet csak első ránézésre hasonlít, de alaposabb vizsgálat után már látszik, hogy a Hold és a többi gyors bolygó is nagyon mást hoz a személyiségbe.
Bruce Lee Holdja Skorpió, ami a harciasságot és az elmélyült, professzionalista munkamorált adja. Ugyanezt a személyiségvonást erősíti, hogy a képletében a Plútó és a Mars is erőteljes helyzetben és egymással egy keményen inspiráló kapcsolatban állnak. A Mars a Skorpióban, egyik legerősebb helyzetében, a Plútó pedig saját életterületén áll, ezzel is a szakítási pontok elérésére, a végletek megélésére sarkallja a szülöttet. Bruce Lee horoszkópjában rengeteg a feszültség, melyeknek nem nagyon van feloldása „természetes” úton, tehát nem oldódnak fel a viselkedésben, csak akkor, ha meghaladja saját magát, és az élet által állított kihívásoknak mind megfelel. (Jimi Hendrix képletében is megtalálhatóak ezek a feszültségek, de ott megvannak a kivezető, feloldó energiák is. Ezért neki könnyedebben adódik a feloldódás is.)

Visszatérve Bruce Lee személyiségének elemzéséhez: belső feszültségei a kreativitásán a kockázatvállalásán keresztül az imént már említett végletek és transzformációk megélésén át vezetnek a belső harmóniához. (Mars, Hold, Vénusz a Skorpióban a 11. házban – álmok vágyak területe – negatív kapcsolatban az 5.házas Jupiter-Szaturnusz együttállással, és ezeket teljessé egészíti a Plútó a 8. házból. Az 5. ház a kreativitás és kockázatvállalás területe, a 8. ház a transzformáció háza, a változás pont.) Hatalmas kreativitáson át megélendő korszakot vagy saját korát meghaladó célokat mutat a Jupiter és a Szaturnusz együttállása a Bikában. A Bika jegy miatt ezek a törekvések nagyon szilárdak, és kifejezetten alapokat teremtő szándékúak. A belső inspiráció azonban nem csak az újdonság megteremtése, hanem a személyiség kifejezése is, mivel a Jupiter az egész horoszkóp uralkodó bolygója is.

Halálával kapcsolatban is érdemes egy kicsit vizsgálódni, mert egyrészt nagyon fiatalon, másrészt nagyon hirtelen halt meg. A Plútó a 8. házban, vagyis a halál házában arra utal, - főleg ezekkel a nehezített fényszögekkel, amik érik, - hogy valamilyen sérülésből származtatható, sőt az erőszakosság sem kizárható. (A wikipedia szerint gyógyszerallergia miatt halt meg, de tudható, hogy egy sportsérülés miatt kellett a fájdalomcsillapítót szednie, és végül ez vezetett halálához.) Az minden esetre a képletéből látható, hogy elégedett lehetett addig elért teljesítményével, még akkor is, ha meg akarta haladni saját magát. Ha nem ennyire fiatalon hal meg, akkor is élete végéig egyre magasabbra tette volna a mércét, amit már így sem tudott senki sem megugrani rajta kívül. Rendkívüli tehetségét a napfelkelte körüli születés hozta meg számára, mivel ilyenkor a Nap és az Ascendens együtt állnak, és speciálisan ezt az állást nála a Jupiter és a Szaturnusz – a két sorsbolygó – éri pontos fényszöggel. Ez akkora energia, ami hasonlóan hihetetlenül összpontosul, mint a híres egy inches ütése.


Jimi Hendrix szintén korát meghaladó tehetség volt, aki mára a gitárzene ikonja lett. Olyan, akiért nem is rajongani kell, hanem tisztelni csodálni, és elismerni, hogy a gitározás egyik korszakalkotó zsenije. A balkezes zenész nem a világot akarta meghódítani, hanem a saját igényeit akarta megvalósítani, és ehhez a gitárt találta a legmegfelelőbb eszköznek. A hasonlóság itt már érzékelhető a nála pontosan két évvel idősebb Bruce Lee-vel. 
A dupla Nyilas jegy (Nap és Ascendens jegy) egy Rák Holddal egészül ki, ami a nyilvánosság életterületén áll, tehát a belső, intuitív oldalát meg tudja mutatni másoknak is, sőt talán az is kijelenthető, hogy - mivel a Hold a saját jegyében, a legerősebb helyzetben áll - a nyilvánosság segítette ahhoz, hogy meg tudja élni ezt a hatalmas intuíciót és érzelmi energiát. A kitartást és a kreativitást a Nappal inspiráló fényszögkapcsolatban álló Szaturnusz és Uránusz adja. (Szaturnusz a kitartás, ráadásul a munka életterületéről hat, a kreativitást az Uránusz - megújító, feltaláló bolygó - adja az 5. házból). Hendrix horoszkópjában nagyon szerencsésen alakul az, ami Bruce Leet is inspirálta ugyan, de folyton újabb kihívások felé űzte, tehát, hogy a fent említett személyiségkifejezést folytonos megújulásra sarkalló Nap-Szaturnusz-Uránusz kapcsolat pozitív kivezetést kap a Plútótól, vagyis a végtelen energia bolygójától. Hendrix képletében is a Plútó a transzformáció életterületén áll, viszont pozitív kedvező fényszögek érik, és ezáltal az önpusztítás nincs jelen a képletben- ellentétben Bruce Leevel. Jimi érzelmi energiái egészen másból töltekeznek, Vénusza, vagyis érzelemkifejezése a Nyilasban van, és hatalmas erőt kap a Plútóból érkező pozitív hatásoktól. Sajnos azonban nem tud nyíltan kifejeződni ez az érzelmi erő, csak valamilyen zárt rendszerben, esetleg tudatmódosító szerek hatása alatt élhető meg igazán. (Vénusz a 12. házban kapcsolatban a 8-as házas Plútóval) 
Halálával kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni, hogy neki is az élete végét mutató életterületen - a 8. házban  - a Plútó áll, ami általában arra utal, hogy nem természetes úton ér véget az ember élete. Ez az a helyzet, melyben az öngyilkosság is benne lehet, vagy valamilyen baleset, mint a gyógyszer és alkohol összeadódó hatása, de számomra a legvalószínűbb az anyagi megfontolásból való emberölés. 

Elvitathatatlan, hogy ez a két ember korának meghatározó alakja, és az általuk elindított úton számos művész és magánember tudott sikereket és teljességet megélni. Nem bizonyítható, hogy életüket akkor is ennyire sikerben úszva tudták volna élni, ha továbbra is az élők közt maradnak, hiszen nagyon sokan támadták őket fiatalkori sikereik idején is. Az utókor minden esetre a megfelelő tisztelettel adózik e két ikonnak, és munkásságuk is a megérdemelt megítélésben részesült.


Bruce Lee horoszkópja

Jimi Hendrix horoszkópja




A cikket írta és a téma szakértője: Bogdán-Körmöczi Júlia, dipl.asztrológus

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő minden cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.



2012. november 26., hétfő

A nyuszikától félni kell! (?)


Megy a nyuszika az erdőben, és találkozik a rókával. Odarohan, és beleharap a farába. A róka dühösen hátrafordul, majd sután bocsánatot kér és eloldalog. Nyuszika elégedetten ballag tovább. Később meglátja a farkast. Odarohan hozzá is, és jó erősen beleharap az ő hátsójába is. A farkas felháborodottan perdül meg, majd amint meglátja a nyuszikát ő is sután motyogva bocsánatot kér és távozik. Nyuszika büszkeségtől dagadó mellénnyel megy tovább, amikor meglátja a tigrist. Egy pillanatig sem tétovázva odarohan hozzá, és jól beleharap a hátsó fertályába. A tigris egy szempillantás alatt megpördül, és bekapja a nyuszikát, majd elégedetten, jóllakva baktat tovább.
????
Tanulság: a tigris nem volt ott az eligazításon, ahol az erdő lakóit figyelmeztették, hogy a nyuszikától félni kell.

Amikor egy új kliens belép az irodámba, általában az első néhány percben elmondja, hogy mi a  problémája. Ennyi információ a megoldáshoz szinte mindig elegendő. Az ezt követő 30-40 perc ennek ellenére mégis további beszélgetéssel telik. Ezalatt az idő alatt elmeséli a félelmeit a problémájával és a prekoncepcióit a hipnózissal kapcsolatban. A többség átesett az eligazításon, ahol jó alaposan rögzítették, hogy az élet nehéz és bonyolult, egy problémát megoldani nem egyszerű és a hipnózistól félni kell. Elég kár, mert mindenki tigrisnek születik...

Ismer olyan embert, aki szokott hisztizni? Bizonyára. A hiszti egy általánosan elterjedt eszköz arra, hogy megkapjon valamit erővel, amit szép szerével nem képes megszerezni. A hiszti például kialakulhat úgy, hogy egy gyermeket a szülei elvisznek magukkal vásárolni. Vásárlás közben meglát egy szép játékot, ami megtetszik neki. Megkéri a szüleit, hogy vegyék meg neki, de elutasítják őt. Ekkor döntenie kell, hogy mit tegyen, és a döntését a személyiségétől függően fogja meghozni. Az egyik lehetősége az, hogy dacosan és sértetten elkezd hisztizni a bolt kellős közepén, hogy vegyék meg mégis neki a játékot. Ha anyuék nem tudják kezelni a helyzetet, de kínosnak találják, akkor megkapja. Sikerrel jár, ezért ezt a viselkedésmódot siker-stratégiaként könyveli el, és jól megjegyzi. Innentől kezdve, ahol csak lehet, ugyanezzel az eszközzel fog élni. Hisztis lesz, hiszen ez a viselkedésminta a számára eredményes, jónak minősíti.
Aztán egy napon eljön az életében a pillanat, amikor élete párjával bemegy egy boltba, meglát valamit, ami megtetszik neki. Gondolja megveszi, de a párja elutasítja. Szó sem lehet róla! Elkezd hisztizni, mire a másik közli vele, hogy ha ezt folytatja, akkor útjaik elválnak. Ebben a pillanatban súlyos problémával találja magát szemben: boldog akkor lehet, ha megkapja, amit kiszemelt. A technika, amivel mindeddig élt a hiszti. Ha viszont ezt a technikát alkalmazza, akkor elveszíti a párját, aki nélkül ugyancsak nem lehet maradéktalanul boldog. Most mit tegyen?
A túlnyomó többség kétféle lehetőség közül választ:
1. Valamilyen eszközzel meggyőzi a másikat arról, hogy vegyék meg a kiszemelt dolgot.
2. Valamilyen eszközzel meggyőzi önmagát arról, hogy valójában nincs is szüksége arra a dologra. (A békesség kedvéért lemond róla.)

Valójában teljesen mindegy melyik megoldást választja, mert mindkét út ugyanarról szól: megfelelni az elvárásnak. Az első esetben a párja fog megfelelni az ő általa támasztott elvárásnak, míg az utóbbi esetben ugyanez történik fordítva.
Valójában egy harmadik útra kellene rátalálni a helyzet megoldásához. Sajnos azonban ebben többnyire mindketten akadályoztatva vannak, mert részt vettek az „eligazításon”: a nyuszikától félni kell!

Loós Balázs

 

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő minden cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.


2012. november 23., péntek

Heti Tarot


A Tarot kártya a legelterjedtebb előrejelző módszerek egyike. Minden héten betekintést nyerhetsz a jövőbe, vagyis, hogy mire kell számítanod a péntektől péntekig tartó periódusokban. Jó, ha észben tartod, amit olvastál,  mert egy idő után észlelni fogod, hogy személyesen a saját életedben mit jelöl egy-egy kártya. Alkalmanként különböző tervező által rajzolt kártyacsomagot használunk, így megismerheted e gyönyörű és változatos világot, a Tarot világát is.


2012.11.23. ― 2012.11.29.
A Halál
Szegedi Katalin Tarot - A Halál




Általános jelentés
Vég, újjászületés, változás, régi viselkedésmód átalakulása, a személyiség változása. Minden véges. Ez a kártya felszólít arra, hogy hagyjuk el régi viselkedés mintáinkat, és engedjünk el mindent ami már nem működik. Sokak számára ijesztő ez a kártya lap, pedig csak a ciklikusságot jelöli, azt, hogy minden változik, és a változásnak most jött el az ideje. Ne szomorkodjunk emiatt és ha az elválást mégis veszteségként élnénk meg, jusson eszünkbe, hogy minden kijárat egyben bejárat is – valami újba.

Szerelem
A kiüresedett kapcsolatoknak most itt a vége.  Ismerjük be, és keressük a tovább lépés lehetőségét. Engedjük el magunkat és ha meghoztuk a döntést, élvezzük az utána jövő békét és nyugalmat. Fogadjuk el, hogy az új dolgok a régi hamvain épülnek fel, itt az ideje lezárni azt, aminek eljött az ideje.

Munka
Akár munkanélküliséget is jelölhet, vagy a meglévő ellaposodását, a haladás akadályoztatását. Most próbáljunk meg háttérben maradni és kihúzni ameddig “elvonul a vihar”. 



Szerző: Fejérvári Laura, okleveles Tarot mester
További érdekességek a kártyavetésről: http://tigrisszem.tk/index.php/tarot-kartya 

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő összes cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.

2012. november 22., csütörtök

Az EFT energiaterápia története és háttere


Szent-Györgyi Albert, az orvostudomány Nobel-díjasa szerint: „a sejt egy energiával hajtott gép”. Ezért vizsgálhatjuk anyagként, de energiaként is. A miénket megelőző minden korábbi kultúrában és gyógyító hagyományban a gyógyítást az energia mozgósításával valósították meg.” 
Alapvetően minden energiaterápia az akupresszúráig és a shiatsu-ig vezetheti vissza legkorábbi eredetét. Az akupunktúrát általában kínai terápiaként szokták emlegetni, mivel itt írták le először - i.e. 475 és 221 között - „A Sárga Császár Belgyógyászati Könyve” című műben a meridiánokat úgy, ahogy ma is ismerjük őket. Írtak fém tűk használatáról, de korábban éles köveket és bambusz forgácsokat használtak az akupunktúrás pontok stimulálására. Bizonyítékok vannak rá, hogy az akupunktúrához hasonló kezelési eljárásokat alkalmaztak egymástól nagyon távol eső területeken is: a bantu bennszülötteknél Afrikában éppúgy, mint az eszkimóknál az Északi-sarkon. 1991-ben az Alpokban – Ötz völgy gleccserében - találtak egy az i.e. 3200-as évekből származó mumifikálódott testet. Az épségben megmaradt testen több tetoválást találtak olyan akupunktúrás pontokon, amellyel ízületi gyulladásos fájdalmakat szoktak gyógyítani.

Kínában az egyik legősibb ránk maradt „orvosi szakkönyv” mellett további – a hagyományos kínai orvoslásról szóló - könyv jelent meg. Elterjedt ez a terápia, akupunktúrás kórházi osztályok nyíltak, oktatóközpontok jöttek létre. 1975-től a WHO kívánságára nemzetközi tanfolyamok szerveződtek, így ma már nyugaton is széles körben ismert és alkalmazott módszernek számít. 
A nyugati akupunktúra két irányban fejlődött tovább. A mai napig él hagyományos formájában és beolvadt a nyugati gyógyítás módszerei közé. Ebből alakultak ki az energiaterápiák. Dr. George Goodheart kiropraktőr (csontkovács) a meridiánok, a szervek és az izomerősség közötti kapcsolatot kutatva fejlesztette ki módszerét, mely a kineziológia alapja lett. Dr. Carl Gustav Jung pszichiáter, pszichológus, analitikus már a 20. század elején felismerte, hogy együttműködhetünk a tudatalattival öngyógyító erőink mobilizálása érdekében. 
A 80-as években Dr. Roger Callahan pszichológus kifejlesztett egy új terápiát, melyben ötvözte a pszichológia meglévő eszközeit a kineziológia és az akupresszúra technikáival. Az ő Gondolatmező Terápiáját egyszerűsítette és fejlesztette tovább Gary Craig, az EFT megalkotója. A módszer fő előnye, hogy könnyen elsajátítható, a hatása azonnal tapasztalható és tartós javulást eredményez.
Aki szeretne többet megtudni korunk energiaterápiáiról és úgy gondolja, hogy a jövő gyógyítása az energián és a tudatosságon fog alapulni, annak szeretettel ajánlom figyelmébe Dawson Church, PhD. : Génjeink Csodája című könyvét.  

Mohácsi Lizi

Kapcsolódó cikkek:





2012. november 20., kedd

Honnan tudod, hogy Ő az igazi?


Nagy a valószínűsége, hogy a férfiak és a nők ebben a kérdésben különböznek a legkevésbé. Mindkét nem nagyon hasonlóan éli meg, ha valaki olyannal hozza össze a sors, vagy a legjobb barátja, aki azonnal megbabonázza, magával ragadja. Biztos, hogy biokémiai megoldása is van ennek a kérdésnek, de sajnos még nem fedezték fel azt a tesztcsíkot, amit ilyenkor a tenyerünkbe kell csak szorítani, és az elszíneződése alapján kitalálhatjuk, hogy a szervezetünk vajon mennyire van elragadtatva a másiktól.
Jelenleg a fenti kérdésre a választ akkor tudhatjuk meg, ha tudjuk dekódolni a testünk jelzéseit, és tudunk hinni magunknak, ha már a jelzéseket észleljük. Volt már rá precedens, hogy az észérvek miatt nem teljesedett be egy szerelem, amelyről később bebizonyosodott, hogy az lett volna az a bizonyos „nagy szerelem”
Viszont ugyanezek az észérvek „segíthetnek” a rossz döntésben akkor is, amikor megmagyarázzuk, hogy miért annyira jó az a másik, habár a testi jelek egyáltalán nem jelentkeznek. 

Vannak azonban érvek, melyek esetében teljesen kihagyhatjuk a fizikai reakciók megfejtését. Elérhető az a tudatállapot, melyben teljesen nyitottak vagyunk a másik nem irányába, és elfogadjuk, hogy nincsenek véletlenek, - hanem az élet a számunkra legmegfelelőbb módon alakul. Így nem kell mást tenni, mint minden eseményt és személyt a legmegfelelőbbként kezelni, és megérteni az általa adott tudást. Az is igaz, hogy az általános megítélésben az ilyen módon alakuló kapcsolatok sokszor nem kellemesek, vagy nem tesznek jót, viszont önismereti szempontból rendkívül hasznosak. (Pl.: amikor valamilyen karmikus tartozást rovunk le a másik segítségével, de nem feltétlenül harmonikus szerelem formájában.)


Azt biztosan kijelenthetjük, hogy minden párkapcsolat addig tud működni, amíg a résztvevő felek képesek, és akarnak együtt változni. Nyitottak arra, hogy a másik által önmagukhoz kerülnek közelebb, és fejlődésük a másik közreműködésével történik. Nem biztos, hogy jól gondolták nagyanyáink, amikor azt mondták, választották, hogy bármi is van, együtt maradnak a férjükkel, ahogy az sem tűnik igazán célravezetőnek, ami napjainkban zajlik, vagyis, hogy gyakran kilépünk egy kapcsolatból az első nehézségek megjelenésénél. Valahol a kettő között lehet a jó megoldás.

Vannak nagyon megbízható módszerek, melyek segítségével felismerhetjük, hogy a párkapcsolatunk mennyire működőképes. Aki megoldás orientált, annak könnyebb örömteliként megélni a szerelmi életét, mint aki arra vár, hogy a másik idomuljon hozzá, vagy, hogy a dolgok maguktól megoldódjanak. Az asztrológia és a számmisztika egyaránt nagyon pontos képet fest arról, hogy az adott kapcsolat mit ad, és mit vár a felektől. Fontos, hogy ezek a módszerek nem azt vizsgálják, hogy a partnerek mennyire illenek össze, hanem azt, hogy ha együtt akarnak lenni, akkor milyen tanulási folyamaton kell végig menniük.

Általában azonban a párkapcsolati elemzéseknél mégis azt kérdezik: „Mennyire illünk össze?”
Azok a párok számítanak „összeillőnek” ahol a megoldások könnyen adódnak, a személyiségek támogató módon tudnak a másik fejlődésében részt venni. Azokat a párokat tekinthetjük „kevésbé összeillőnek” akik között a provokáció a másik fejlődésének a feltétele, és a megoldások ezért nehezebben valósulnak meg. Általában ezek a kapcsolatok arra az időre szólnak csak, amíg a két ember között megoldódik a „közös ügy” és utána útjaik eltávolodnak egymástól. Sok esetben egy elhidegült, de létező kapcsolat lesz az eredmény, máskor a konkrét elszakadás, válás, szakítás.

Amikor párkapcsolati elemzést végez a szakember, minden esetben külön-külön is megvizsgálja a pár tagjainak képletét, és csak azt követően veti össze a két személyiséget egymáshoz viszonyítva.
A kiegészítő jellegű párok – ahol a két fél által valami új, teljes dolog jön létre – nem mindig eredményez harmonikus kapcsolatot. A harmónia feltétele a másik elismerése azon a területen, ahol kiegészít, és nem pedig egy versenyhelyzet kialakítása, vagy kisebbségi érzés kialakulása. Érzékelhető, hogy ez csak magas értelmi és érzelmi intelligenciaszint mellett lehetséges.
Az a helyzet, amikor azonos tulajdonságokkal rendelkező a két fél – mindketten ugyanazt szeretik – könnyedebb harmóniát szokott mutatni, viszont itt a mindkét félből hiányzó részek gyakran kiiktatódnak a hétköznapokból, és kissé „langyossá” tehetik a kapcsolatot.
Az igazi egyensúly akkor alakul ki, ha a másik megértése és elfogadása az alap, és erre épül egy támogató jellegű probléma megoldási módszer. Sokak számára úgy erőfeszítést tenni, hogy közben elfogadják a gyengeségeit, sokkal könnyebb, mint magas elvárásoknak megfelelni minden körülmény között, és félni az elbukástól. Ugyan időszakosan relatíve nagyobb teljesítmény érhető el a stressz hatására, de hosszútávon ritkán bírja a „küzdő” fél a megfelelési kényszert. Ezért a jó és kiegyensúlyozott kapcsolat titka az alapvető elfogadás és tisztelet.

Az egyik lehetséges végső válasz a címben megfogalmazott kérdésre tehát az, hogy nem kell, az igazit várni, hanem a meglévő kapcsolatban kell magunkat nyitottá, elfogadóvá és támogatóvá formálni a másikkal szemben. Amikor ez viszonzást nyer, akkor érzéseink és a hétköznapjaink is visszaigazolják, hogy jó helyen vagyunk. Természetesen mindenki szabadon dönt, hogy kinek mennyi időt ad arra, hogy ráhangolódjon erre a világszemléletre, és képes legyen viszonozni a megértést.

A cikket írta: Bogdán-Körmöczi Júlia


Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő minden cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.

Zöld szín a térben


A holisztikus lakberendezés egyik alap alkotóeleme a színek tudatos használata a környezetben. Mindenkinek van kedvenc színe, amit igyekszik megjeleníteni az öltözködésén túl az otthonában is. De vajon miért szeretünk, vagy miért utasítunk el bizonyos árnyalatokat, egyáltalán, miként hatnak ránk a színek, és ennek tudatában hogyan és hol alkalmazzuk azokat? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában segít a színterápia alkalmazása, melynek egyik lehetséges módja az Aura-Soma színrendszere, mely a holisztikus tervezés során segítségünkre van abban, hogy lelkünket megjelenítsük otthonunkban, hogy igazán jól érezhessük benne magunkat, és ahol feltöltődhetünk egy fárasztó nap után.

Éreztél-e már olyat, amikor kirándulni mentél, az emelkedő, nehezebb, fárasztóbb szakasz után kiérve egy tisztásra vagy a hegyre feljutva a teljes panoráma eléd tárult, nézted az előtted elterülő teret, sütötte arcodat a nap, talán még a fák és a madarak hangjaival is egy váltál, hogy béke, nyugalom, harmónia és egység érzése járt át? Ez a zöld energiája. A fakó téli hónapok után tavasszal vágyunk már a színekre, és a természet megújulásakor a zöld az a szín, mely egyik napról a másikra beszínezi a világunkat. Így a megújulást, az újrakezdést, a növekedést, az életet szimbolizálja. Ha megfigyeled, az életedben is a nehezebb, kilátástalanabb helyzetekből kijutva, eljön az az időszak, amikor egyben láthatod, egy magasabb nézőpontból, hogy miért történtek a megpróbálóbb eseménynek. Ha ilyenkor időt adsz magadnak az érzelmeid átélésére és a megújulásra, akkor a belső békét, a harmóniát is megélheted. Mert a zöld az egyensúly és a harmónia színe is. Az ötödik, a szív csakra energiájaként az érzelmek, elsősorban szeretet kapcsolódik hozzá, és a szívünkön keresztül az igazság témája. Amikor a szívünket követve hozunk döntéseket az útkeresésünk során, akkor élünk igaz módon, hűen önmagunkhoz, és azt vehetjük észre, hogy életünkben jókor jó helyen vagyunk, nem aggódunk, mi hogyan lesz, hanem átadjuk magunkat ennek az áramlásnak.

Az Aura-Somában a zöldhöz a 10-es üveg tartozik, mely segíti az önállósodás folyamatát. Kitágítja látóterünket, hogy észrevegyük miféle változásokon megyünk keresztül, csillapítja a lelki zavarodottság érzését és belső békét hoz. Segít a helyünket megtalálni, döntéseket hozni, az igazságságot erősíti bennünk.

A zöld a szivárvány középső színeként igazán se nem meleg, se nem hideg, ezért a lakásban mindenhová ideális lehet. Jó hatású, ahol döntéseket kell hozni pl. dolgozószobákban. A természet színeként nyugtató hatású, ezért hálószobába nagyon ideális választás, de nagyobb felületen pl. a nappaliban a komplementer színével, a vörössel ellensúlyozhatjuk ezt a hatást. A nagy terek ürességét elveszi, kis lakásban, szűk szobákban pedig térnövelő hatású.

A cikket írta: Molnár Mária

2012. november 19., hétfő

Sicc innen!?


 Azt mondják, hogy az lesz allergiás, aki visszafojtja a haragját és agresszióját. Nemrégiben volt egy ilyen esetem. Egy fiatal édesapa fordult hozzám segítségért. Feleségével egy gyermeket neveltek, és mivel az édesanyának voltak korábban cicái, jó ötletnek tűnt, ha a kicsinek is hoznak egyet. Játszhat is vele, felelősségre is neveli, és megtanítja szeretet adni és kapni. Csak jó sülhet ki ebből a kalandból. Az édesapának saját állatai nem voltak soha, de tapasztalatai igen. Korábban nem élt át allergiás tüneteket, most viszont alig egy hét elteltével elkezdett fulladni, alig kapott levegőt, és a lerakódást a tüdejéből minden próbálkozása ellenére sem tudta felköhögni. A tünetek egyértelműen a cica jelenlétében jelentek meg és erősödtek fel. Macskaszőr allergia.

Szerencsére kevesebb, mint két héttel azután jött hozzám, hogy a cicát elhozták korábbi gazdáitól, így a tünetek is éppen hogy, csak kialakultak. Ilyenkor a legkönnyebb elcsípni és megszüntetni őket, mert még frissek az emlékek, és nem kell mélyre ásni.
Az allergia úgy alakul ki, hogy az embert egy nagyon erős érzelmi megrázkódtatás, és ezzel egyidőben egy vagy több érzékszervét erős inger éri. Utóbbira tudatosan nem figyel, azaz a folyamat tudattalanul zajlik, viszont ennek köszönhetően azonnal rögzül is. Az ő esetében is ez történt.

Aznap este barátaikhoz mentek el látogatóba, hogy kiválasszák azt a kiscicát, amelyik nekik a legjobban tetszik. A beszélgetést, és a finom vacsorát néhány sörrel tette még vidámabbá, így a felesége volt kénytelen vezetni, aki viszont nem nagyon örült egyik hírnek sem. Kicsit morgolódott a sörözés miatt, de a vacsora azért jó hangulatban zajlott. Indulás után az autóban aztán egyre fokozódott a feszültség. A felesége a belváros felé szeretett volna indulni, mert a másik utat nem ismerte. Végül hagyta magát meggyőzni azzal az indokkal, hogy a cica biztos nem örülne a sok rázkódásnak, és a másik irányban sokkal jobbak az utak. Végül ezzel zárta a vitát: „Jó, akkor viszont időben szólj, hogy hol kanyarodjunk le. Te mondod, hogy merre megyünk!” Ok.

A sör viszont ellazít. Kikapcsolja a tudatot, és eltereli a figyelmet, úgyhogy végül elvétették a kereszteződést, és ekkor kitört a balhé. Nem volt teljesen szokatlan, és kiemelkedően temperamentumos sem a veszekedés, de éppen elég belső feszültséget okozott a férfinek. Ráadásul az egészet visszafojtotta magába, hiszen egyértelműen ő volt a hibás. Pattanásig feszült idegei végül otthon nyugodtak meg, miután elengedték a lakásban a cicát, ami az egész úton az ölében volt.

A történet annyira átlagos, hogy szinte lehetetlen kiszúrni, hogyan alakulhat ki közben az allergia? Miért pont macskaszőrre? Épeszű ember biztos nem a macskára haragudna ebben a helyzetben, kivéve,:
-          ha nem sokadszor fojtja vissza haragját magába, mert „ő a hibás”,
-          ha nincs pont aznap este a kocsiban balhé,
-          ha nincs pont az ő ölében a cica az egész úton, és legfőképp
-          ha történetesen nem iszik meg néhány sört, ami éppen a szükséges mértékben tompítja a tudatot, és teszi ezáltal „sebezhetőbbé” a tudattalant.

Az áldozat a cica, hiszen tulajdonképpen nem az apa, hanem a felesége akarta. Az egész bajnak ő az oka, és ráadásul végig itt van az ölében. Kézenfekvő, hogy allergiás lesz rá.

Még jó, hogy nem a gyerek aludt az öledben...
Ez utóbbi mondatot csak viccnek szántam a kezelés elején, hogy könnyebben oldódjunk mindketten, az viszont nagyon jól esett, hogy egy héttel később felhívott a felesége, hogy megköszönje, hogy megtarthatják a kiscicát.

Nem könnyű az allergiánál kideríteni, hogy hol, és mikor rögzülnek tudat alatt a tünetek. A legfontosabb talán az, hogy a kialakulásuk után a lehető leggyorsabban érdemes szakemberhez fordulni, mert minél több idő telik el, annál nehezebb fényt deríteni a kialakulás okára és folyamatára. A megoldáshoz ez ráadásul önmagában kevés, mint ahogy ebben az esetben is az lett volna. Utána következik a kezelésnek az a része, mely regresszióban visszavezet gyermekkorba, hogy az igazi okokra is fény derüljön, és az egész problémát a gyökerénél kezelhessük. Az viszont ezután már lehetségessé válik, és így az allergiát is sikeresen lehet kezelni.

Loós Balázs


Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő minden cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.






2012. november 16., péntek

Heti Tarot

A Tarot kártya a legelterjedtebb előrejelző módszerek egyike. Minden héten betekintést nyerhetsz a jövőbe, vagyis, hogy mire kell számítanod a péntektől péntekig tartó periódusokban. Jó, ha észben tartod, amit olvastál,  mert egy idő után észlelni fogod, hogy személyesen a saját életedben mit jelöl egy-egy kártya. Alkalmanként különböző tervező által rajzolt kártyacsomagot használunk, így megismerheted e gyönyörű és változatos világot, a Tarot világát is.


2012.11.16. ― 2012.11.22.
A Diadalszekér
Jungi Tarot - Diadalszekér


Általános jelentés
Ez a kártya a siker lehetőségét hordozza. Már egészen közel járunk célunkhoz, de szükség van kitartásunkra és tiszta tudatunkra, ahhoz hogy azt el is érjük. Ez a kártya pozitív jelölő, azonban sok ellentét is megfigyelhető rajta: a kocsit húzó két szfinx eltérő színe ellentmondásokra utal, arra hogy sok nézőpontot kell most egyesítenünk. Összpontosítsunk, gyűjtsünk erőt ehhez a célba érés előtti utolsó szakaszhoz, vegyük kézbe az irányítást és legyünk hálásak magunknak és környezetünknek, hogy mindezt elérhettük.

Szerelem
Hódítás és az igazi flörtök kártyája ez. Lehetőségünk lesz mindkettőre ezen a héten, bátran mutassuk meg előnyös oldalunkat és élvezzük a kapott bókokat. Újra meghódíthatjuk párunkat, de az sincs kizárva, hogy egy régi szerelmünket szerezzük vissza. Ebben az esetben vigyázzunk, és csak akkor menjünk bele a „játékba”, ha tisztáztuk magunkban mit is szeretnénk, jelöljük ki és tisztázzuk a határokat. Az egyedül állók nagy eséllyel találhatnak párra ezen a héten.

Munka
Itt is folytatódik a kedvező tendencia. Előbbre juthatunk, elismerhetik rátermettségünket. Ha az álláskeresők most nagy hangsúlyt fektetnek jó tulajdonságaik és tehetségük kiemelésére, minden esélyük megvan, arra hogy megkapják a rég vágyott munkahelyet.


Szerző: Fejérvári Laura, okleveles Tarot mester
További érdekességek a kártyavetésről: http://tigrisszem.tk/index.php/tarot-kartya 

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő összes cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.

2012. november 15., csütörtök

Hullócsillagok hada várható 2012.11.17-én éjjel

A hullócsillagok misztikuma mindig is foglalkoztatta az embert, főleg, mert a vissza-visszatérő üstökösök, és meteorrajok módot adtak a rendszeresség felismerésére. Sok hiedelem és babona kapcsolódott hozzá, a kívánságoktól a halál jelenségén át, még szüzességüket elveszítő lányok jelölőjeként is beszéltek róluk. 
Manapság egy meleg takaróba burkolódzva egy kis forraltborral kellemes romantikus program lehet bárkinek. 

A hullócsillagok valójában a Föld légkörében felizzó kavics nagyságú meteoridok. Nem írtam el, ez a helyes megnevezése. Meteoridnak nevezzük addig, amíg az űrben mozog. Amikor becsapódik a Föld felszínébe, akkor hívjuk meteoritnak. A meteor elnevezést pedig az a meteorid érdemli, amelyik elég a Föld légkörében, tehát megsemmisül ott, és nem éri el a földfelszínt. 

A Leonidák meteorraj az 55P/Tempel–Tuttle-üstökös törmeléke, az első azonosított kitörését 902-ben figyelték meg kínai csillagászok, amelyet a következő évszázadokban több másik követett. 
A modern kori csillagászok 1799-ben fedezték fel a Leonidákat, amikor rendkívül látványos kitörést produkált. 1833-ban sok százezren voltak szemtanúi minden idők egyik legnagyobb meteorviharának, amikor a legaktívabb időszakban másodpercenként több tucat meteor is feltűnt az égen.

A legközelebbi csúcskor, 2034-ben a Föld több törmelékfelhőn is áthalad, amelyeket az üstökös az 1699-es, 1767-es, 1866-os és 1932-es Nap-közelisége során bocsátott ki. Ha a megfigyelőknek szerencséjük lesz, óránként akár ezer hullócsillagot is észlelhetnek. 2028-ban viszont a Jupiter a számítások szerint kibillenti az üstököst jelenlegi pályájáról, így  hosszú időn át, legalább a 22. század elejéig aligha ismétlődhet meg az 1966-os nagy meteoritvihar.


A félhold lenyugvása után éjfél után keressük meg a Leo (Oroszlán) csillagképet a keleti égbolton és ebbe az irányba nézve, tiszta, sötét égbolton várhatóak a meteorok.




A cikket írta és a téma szakértője: Bogdán-Körmöczi Júlia, dipl.asztrológus

Az Achirit Ezotéria oldalán megjelenő minden cikk és írás a szerzői jog védelme alatt áll.

2012. november 12., hétfő

A belső hang


Gyakran kérdezik meg tőlem: ”Hogyan lehet megkülönböztetni a belülről jövő gondolatokat és az agyalásokat? És mit jelent az, hogy belülről?”

Ami először jön, az első gondolat - amit az egó még nem kontrollált, módosított – az jön belülről. A tudatalattiból, ahonnan a megérzések, inspirációk, hatodik érzékek is származtathatóak. A számunkra nehezen megérthető, felfogható helyről, amit 5 érzékszervünkkel nem tudunk beazonosítani, mert úgy nőttünk fel, hogy csak azt fogadjuk el amit látunk, hallunk, tapintunk, érezzük az ízét vagy illatát. E miatt folyamatosan kifele figyeltünk és onnan vártuk a jelzéseket, információkat. Eltávolodtunk magunktól. Elfelejtettünk befele figyelni, hagytuk, hogy a gondolat áradat irányítson bennünket. Próbáljuk meg lecsendesíteni azt az áradatot meditációval - kezdők először vezetett meditációval.

A megkülönböztetéshez pedig álljon most itt egy gyakorlat:
Helyezd magad kényelembe, lélegezz mélyeket néhány percig. Fogalmazd meg magadban a kérdésedet, célodat. Tedd fel a kérdést és légy nyitott a válasz befogadására, bármi legyen is az. Szólj a belső részedhez, irányítódhoz, bölcsebb lényedhez.
Felirat hozzáadása
Például: ”A Te szavaiddal és világosan akarok beszélni. Figyelek és megengedem, hogy gondolataidat az elmém lefordítsa.” Belső lényeddel történő tudatos és szándékos kapcsolatteremtésed kezdetén a kommunikáció kissé gyerekesnek, nevetségesnek tűnhet és a válaszok általában csak 1-2 szóban fogalmazódnak meg. Minél hosszabb időt töltesz azonban a belső gondolatokra figyeléssel a jelzések vételével, annál rutinosabbá válsz.

Eleinte nehezedre eshet megkülönböztetni saját, tudatos (egós) gondolataidat a belső lényedtől jövőktől. Idővel azonban a különbség teljesen nyilvánvalóvá válik számodra. Észreveszed majd, hogy a belső lényedtől eredő gondolatok mindig egyenletesek, ritmikusak, határozottak és megmarad a témánál. Az „agyalós” gondolataid viszont szaggatottak, egyik témáról a másikra ugrálnak. 
Amikor a belső lényedtől jövő információt elnyomja, megzavarja tudatos gondolat áradatod, akkor ennek kényelmetlen érzés lesz a következménye: kétség nyugtalanság, feszültség, félelem, aggodalom stb. tölt el. Ha viszont kizárólag csak a belső lényedtől veszel át információt, akkor a gondolatok áramlása és azok szavakra fordítása egyértelmű lesz, és jó érzések kísérik azt. 

Mohácsi Lizi

Kapcsolódó cikkek: